penész és lejárt szavatosság miatt

2017.12.27. 11:31

Több mint 2,5 tonna húst semmisített meg a Nébih Bács-Kiskun megyében

Egy Bács-Kiskun megyei húsfeldolgozó üzem nem tartotta be az élelmiszerek nyomon követésére vonatkozó előírásokat, az általa előállított termékek közül néhánynak nem volt gyártmánylapja, a tárolt húsok penészesek voltak.

Egy hatósági ellenőrzés során decemberben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, nem kis megrökönyödésükre azt tapasztalták, hogy az üzemben a hűtött hulladéktárolót főzésre használták, miközben az állati eredetű hulladékot az udvaron tárolták. Az egységben számos, élelmiszerbiztonsági szempontból kifogásolható, kiskereskedelemből visszaérkezett terméket is raktároztak.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen 2580 kg hús, húskészítmény és fűszer felhasználását, forgalomba hozatalát tiltotta meg, továbbá ezen élelmiszereket kivonta a forgalomból és elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését. A termékek között jelentős mennyiségű lejárt minőségmegőrzési idejű fűszer, lejárt fogyaszthatósági idejű, illetve nem nyomon követhető, továbbá erősen szennyezett, penészes hús, húskészítmény volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában