harc

2019.05.04. 16:46

Többen meghaltak a dzsihadisták líbiai támadásában 

Legalább kilenc katona meghalt a Haftar tábornokhoz hű erők kezén lévő dél-líbiai Szebhában lévő laktanya elleni támadásban, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervet vállalt magára – közölték helyi és kórházi vezetők.

A szebhai Dzsabríl Baba katonai kiképző központ hajnalban az IÁ fegyveresei terrortámadásának célpontja volt, akiket bűnöző csoportok és zsoldosok támogattak – közölte a város polgármestere, Hamed al-Hajali. A támadásban kilencen haltak meg, egyeseknek elvágták a nyakát, másokat agyonlőttek.

A szebhai egészségügyi központ szóvivője megerősítette, hogy kilenc halottat szállítottak be hozzájuk, de sebesültet egyet sem.

Az IÁ délben a Telegram üzenetküldő portálon magára vállalta a támadás elkövetését, és azt állította, hogy tizenhat ember öltek meg, illetve sebesítettek meg. A terrorszervezet közölte, hogy kiszabadították a támaszponton őrzött valamennyi foglyot.

A Tripolitól 650 kilométerre délre fekvő tartományi székhely, Szebha a Halifa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) ellenőrzése alatt van. Kelet-Líbia „erős embere” január közepén indított hadműveletet, hogy „megtisztítsa a déli területet a terrorista és bűnöző csoportoktól”. Haftar április 4-én Tripoli, a nemzetközileg elismert egységkormány székhelye meghódítására indított offenzívát.

Tripoli déli elővárosaiban a rivális erők az éjszaka tüzérséggel lőtték egymást – közölték helyi lakosok. További részletek egyelőre nem ismertek.

Az emberi veszteségeken túl a líbiai konfliktus a kőolajszállítások leállásával, az Európába irányuló bevándorlás gyorsulásával, illetve az egységes kormány és hadsereg felállítását lehetővé tévő ENSZ-terv meghiúsulásával fenyeget – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.

Az Iszlám Állam a Moamer Kadhafi líbiai vezető 2011. évi megbuktatását követő anarchia közepette vetette meg a lábát Líbiában. A dzsihadistákat 2016-ban űzték ki Kadhafi szülővárosából, Szirtből egy Washington támogatta hadműveletnek köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában