Szerencsétlenség

2017.08.19. 21:53

Többen meghaltak egy észak-indiai vonatbalesetben

Legkevesebb 23-an életüket vesztették és 81-en megsérültek szombaton egy vonatbalesetben az észak-indiai Uttar Prades államban – közölték helyi tisztségviselők.

Khatauli, 2017. augusztus 19. Rendõrök és önkéntesek kutatnak túlélõk után felborult vagonok között az észak-indiai Khatauliban 2017. augusztus 19-én. A balesetben a szerelvény hat kocsija kisiklott, legkevesebb húsz ember életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek. (MTI/AP)

A sérültek pontos számára vonatkozóan eltérő értesülések láttak napvilágot, egy helyi egészségügyi tisztségviselő szerint számuk meghaladja a százat is. Az utasoknak a rendőrség és helyi önkéntesek csoportjai segítettek elhagyni a szerelvény felborult vagonjait. A sérülteket egy környékbeli kórházba szállították.

A személyszállító vonat hat vagonja siklott ki, ezek közül kettő harmonikaszerűen összegyűrődött, míg a másik négy felborult – közölte egy magas rangú tisztségviselő. A vasúttársaság szóvivője viszont 14 kisiklott vagonról beszélt egy lapnak.

Egy indiai televíziós csatorna szerint a szerencsétlenség Muzaffarnagar település mellett történt, amely Újdelhitől mintegy 130 kilométerre északra fekszik. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Túlélők után kutatnak a roncsok között a helyiek. Forrás: AFP

Az indiai vasútügyi miniszter bejelentette, hogy az állam a halálos áldozatok családjainak 350 ezer rúpia (1,4 millió forint), míg a súlyosan sebesültekéinek 50 ezer rúpia (200 ezer forint) segélyt ajánl fel – jelentette a The Tribune című lap internetes kiadása. Narendra Modi miniszterelnök Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét az érintetteknek.

A vasúti balesetek gyakoriak Indiában, amely a világ negyedik legnagyobb vasúti hálózatával rendelkezik. A szombati szerencsétlenség idén már legalább a negyedik kisiklásos vasúti baleset volt, és a harmadik Uttar Prades államban.

(Borítókép: MTI / AP)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában