Járvány

2020.05.05. 20:09

Törökországban a március végi szintre mérséklődött a napi halálesetek száma

Május 11-től adott feltételek mellett újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, továbbá a bevásárlóközpontok és ezek bizonyos üzletei.

Törökországban kedden 59 ember vesztette életét az új típusú koronavírus következtében, ami március 31. óta a legalacsonyabb napi érték – derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.

A világjárvány törökországi halottjainak száma ezzel 3520-ra nőtt. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta lassan ereszkedik. A mutató hétfőn 64-gyel emelkedett.

A tárcavezető által megosztott táblázat szerint az utóbbi 24 órában 1832 embernél diagnosztizálták a kórokozót, és így a fertőzöttek száma elérte a 129 491-et. A kis-ázsiai országban a napi új esetek száma április 11-én állt a legmagasabban, 5138-on. A járvány terjedésének volumene azóta csökken, bár hétfőn kevesebb, 1614 embernél mutatták ki az új koronavírust.

Az intenzív osztályokon fekvő, valamint a lélegeztetőgépre szoruló betegek számában kedden szintén folytatódott a csökkenés. Az előbbi most 1384-ről 1338-ra, az utóbbi 727-ről 707-re esett. A gyógyultnak minősítettek száma az elmúlt napban rekordközeli mértékben nőtt, 5119-cel 73 285-re.

A 83 milliós országban a vírus hivatalos, március 11-ei megjelenése óta több mint 1,204 millió tesztet végeztek.

Törökországban a gyógyultnak minősítettek száma vasárnap meghaladta azokét, akiket továbbra is fertőzöttként tartanak nyilván, majd Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismertette a járvány miatt bevezetett intézkedések enyhítésére vonatkozó terv első ütemét.

Erdogan bejelentette, hogy a 65 évnél idősebbek, illetve a 20 évnél fiatalabbak, akikre állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozik, a hét kijelölt napján lakhelyük közelében legfeljebb négyórás sétát tehetnek. A török államfő beszédét követően, hétfő éjféltől megnyitottak hetet a személyforgalom előtt lezárt 31 tartományból, úgymint Antalyát, Aydint, Erzurumot, Hatayt, Malatyát, Mersint és Muglát.

Erdogan hétfőn azt is jelezte, hogy május 11-től adott feltételek mellett újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, továbbá a bevásárlóközpontok és ezek bizonyos üzletei.

Törökország 31 tartományában – köztük Isztambulban és Ankarában – hétvégente kijárási tilalom van érvényben, amit legalább május végéig fenntartanak. Az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, eközben a hatóságok a közösségi életet és a távolsági közlekedést nagymértékben korlátozták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában