jogállamisági vita

2021.10.11. 14:29

Törvénytelenül késleltetik a lengyel helyreállítási tervet

Az Európai Bizottság törvénytelenül jár el, amikor késlelteti a lengyel helyreállítási terv jóváhagyását, a folyamat viszont előre fog haladni, Brüsszel részéről politikai játszmáról van szó – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn a lengyel közszolgálati televízióban.

Müllert a reggeli tévéműsorban azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Európai Bizottság (EB) október elején közölte: továbbra is tárgyal Varsóval a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindítást elősegítő nemzeti helyreállítási terv jóváhagyásáról. A lengyel sajtó arra figyelmeztet, hogy a Lengyelország esetében mintegy 58 milliárd euróra szóló projektről Brüsszelnek az uniós előírások és a korábbi megállapodások szerint augusztus elején kellett volna döntenie.

Müller úgy látta: a késleltetésnek nincs semmilyen jogi alapja.

– Törvénytelen cselekvésről van szó, az EB most jogellenesen, jogállamiságot sértve jár el

– jelentette ki. Az Európai Unióban (EU) sajnos észrevehető képmutatásnak nevezte azt, hogy a brüsszeli testület állítólagos jogállamisági problémák miatt próbál szemrehányásokat tenni Lengyelországnak, Magyarországnak vagy más uniós országoknak. A helyreállítási terv késleltetésének folyamata várhatóan nem lesz tartós, inkább bizonyos politikai játszmáról van szó az EB részéről – vélekedett Müller.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikáért felelős uniós biztos szeptember elején az Európai Parlament egyik bizottsági ülésén kijelentette:

a lengyel tervezet jóváhagyása ahhoz a vitához is kapcsolódik, amely az uniós jog elsőbbségéről zajlik.

Egyes lengyelországi kommentátorok ezt a lengyel alkotmánybíróság napirendjén akkor álló, a lengyel és az uniós jog viszonyáról szóló perrel hozták kapcsolatba. A Mateusz Morawiecki kormányfő által benyújtott indítványt az alkotmánybíróság múlt héten vizsgálta meg, megerősítve a korábbi ítéleteket, melyek szerint nem összeegyeztethetők a lengyel alkotmánnyal az uniós alapszerződések egyes előírásai, illetve az, ahogyan ezeket az Európai Unió Bírósága – az EU-ra átruházott hatáskörökön túllépve – értelmezi.

A lengyel elnök májusban írta alá az EU 2021-2027-es költségvetési keretéhez és a 750 milliárd eurós, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó uniós helyreállítási alaphoz fűződő saját források ratifikációjáról szóló törvényt. A helyreállítási terv eszközeiből a lengyel kormány a Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő program egy részét fedezné. Az uniós helyreállítási tervhez fűződő jogállamisági mechanizmus ellen viszont Lengyelország – Magyarországgal együtt – korábban keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában