javuló mutatók

2018.12.01. 05:52

Tovább csökkent a bíróságok ügyhátraléka

A peres ügyek nyolcvanhét százaléka egy éven belül befejeződik, de van olyan bíróság, ahol ennél is jobb az arány.

Az év első felében javítottak ítélkezési mutatóikon a magyar bíróságok. Az adatok szerint 2018 első felében 660 511 ügy érkezett a bíróságokra, amelyek 700 395 eljárás végére tettek pontot – ismerteti a szombati Magyar Hírlap az Országos Bírósági Hivatal összefoglalóját. Mindez azt jelenti, hogy országosan csaknem negyvenezerrel több ügyet fejeztek be a bíróságok, mint amennyi érkezett.

A statisztika alapján 2018. június 30-án országosan 236 ezer ügy volt folyamatban, 12,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezt főként a közigazgatási és munkaügyi bíróságok huszonegy százalékos, a törvényszéki első fok huszonkilenc százalékos és az ítélőtáblák 14,5 százalékos ügycsökkenése okozta. A legkedvezőbb befejezés-érkezés arányt, az összes szintet és minden peres és nem peres ügyszakot tekintve a Fővárosi Törvényszék érte el.

Az ügyhátralék minden bírósági szinten csökkent. Az OBH szerint hosszabb időszakot is felölelve látható, a peres ügyek mintegy nyolcvanhét százaléka egy éven (az ítélőtáblákon hat hónapon) belül befejeződik – olvasható a Magyar Hírlapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában