Ország-világ

2020.07.24. 20:43

Kisajátította magának az indexes tüntetést a Momentum

Nyílt politikai demonstrációvá alakult az Index főszerkesztőjének menesztése miatti munkaügyi döntésből fakadó szimpátiatüntetés.

Budapest, 2020. július 24. Résztvevõk az Index-ügy miatt szervezett tüntetésen a budai Várban 2020. július 24-én. A demonstrációt az Index fõszerkesztõjének elbocsátása után szervezték. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Momentum mozgalom lila zászlói lepték el az óbudai Puskás Öcsi teret – számolt be róla a Magyar Nemzet. Momentumos mellény van a rendezőkön is, a szervezettség dominál, nem a rendezvény közösségi oldalán is hangoztatott polgári kezdeményezés.

A Gyurcsány Ferenc vezette régi baloldal nyerte az indexesek belháborúját, a Momentumhoz igen közel került újságból több mint 80-an felmondtak, miután a főszerkesztőt az egyébként közismerten baloldali ügyvéd és tulajdonos, Bodolai László kirúgta – emlékeztet az Origo.

Ma az Index és a Momentum közösen tüntet.

Hozzáteszik: kétségtelenül furcsa, hogy a magát monomániákusan (és bizony megmosolyogtatóan) függetlennek és objektívnek nevező Index egy politikai párttal tüntet. A Momentum és az Index úgy tesz, mintha a kormányra haragudna, valójában a régi és új baloldal háborújáról van szó, és ezt ők tudják a legjobban.

A tüntetés hivatalos szervezője egyébként a Momentum. Az ő politikusaik beszélnek, meg a hozzájuk csapódott radikális baloldali képviselő, Hadházy Ákos.

Horn Gyula 1994-ben kinevezett, volt köztévés politikai komisszárja és Gyurcsány Ferenc, 2006-os rádiós politikai vezetője került vezető helyzetben az Indexnél. Ezt a Momentumhoz meglehetősen közel került újság nem fogadta el, és több mint 80-an felmondtak.

Az azonnali.hu-nak azt mondta a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium elnöke, Bodolai László, hogy az indexesek – idézzük – „lehetetlen feltétellel zsarolták”.

Az Origot tudósítása szerint a Várban valamivel több mint ezren lehetnek. Az indexes újságírók, szimpatizánsok mellett lehetett látni Uj Pétert, a régi indexesek vezetőjét, a 444 főszerkesztőjét, Simor Andrást, az MSZP-SZDSZ-kormány egykori jegybankelnökét egy vicceskedő pólóban, és a Hócipő humoristáját, Para Kovács Imrét is.

Háromnegyed kilenckor elkezdődtek a beszédek, a momentumos Orosz Anna az első. Egy radikális baloldali politikustól nem meglepően, a kormányt szidta.

A tüntetők néha „nem hagyjuk” kiáltással bíztatták Orosz Annát. Hogy valójában mennyire baloldali belháború zajlik, mutatja, hogy Orosz Anna – a Mérce nevű újság ki is emelte – a 168 Óra egy átlagolvasó számára kevéssé észrevehető szerkesztőségcseréjét is kifogásolta.

A konferansziéra is dühösek lettek később a nézők, mert túlságosan halkan beszélt. Ezért akkor „nem halljuk”-at kiáltottak. Majd következett Gulyás Balázs, a Magyar Hang nevű hetilap dolgozója. Gulyás Balázs először magyarázkodni kezdett, hogy úgymond újságíróként mit keres egy pártrendezvényen. A közönség közben hol mérgelődött, hogy nem hallja a beszédet, hol meg örült, hogy hallották. Sőt, egy alkalommal annyira tetszett nekik, hogy egyikük azt javasolta: „gyújtsuk fel a Fidesz”t.

Majd jött a magát dizájnernek nevező Herczeg Zoltán, aki jelentős felajánlást tett: elő fog fizetni (???) az új Indexre. Majd egy volt bulvárújságíró következett, és a 2022-es választásról kezdett beszélni.

Ezután a magyar Parlamentben lóf*sz-táblát mutogató Hadházy Ákos következett. Enyhén szólva zavaros bevezetés után váratlanul arról kezdett beszélni, hogy el kellene foglalni a köztévét. (Mint ismert: Hadházy ezt korábban néhány baloldali képviselővel megpróbálta, volt, hogy ott aludt a köztévé székházában vagy felmászott a korlátra. Tiltakozásképpen.) A tüntetőknek ez sem volt elég: ketten is azt kiabálták, hogy „nagyon kevés, Ákos!”.

Majd vidám „sziasztok” kiáltással jött Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Nem győzte természetesen hangsúlyozni, hogy az Index mennyire független. Majd a szokásos kormányszidalmazó mondatok után hiányolta a Budapestről el sem költöző Soros-egyetemet, mondván, hogy olyan országban szeretne élni, ahol van CEU – írja tudósításában az Origo.

A tüntetés nem sokkal tíz óra előtt ért véget, vidám zenével. Közben ugyan egy ismeretlen férfi megszerezte a mikrofont és a rendőröket kezdte hergelni, de aztán a jókedvű muzsika elnyomta a kiabálást, az emberek pedig elindultak haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában