Késsel fenyegették

2017.08.17. 10:40

Túszt ejtettek egy hollandiai rádióállomás épületében

Késsel fenyegetőzött és túszt ejtett egy férfi csütörtökön Hollandiában, majd behatolt a közszolgálati rádió egyik épületébe. Csaknem másfél órás rendőrségi műveletet követően letartóztatták, a túsz sértetlenül kiszabadult.

A holland rendőrség tájékoztatása szerint a biztonsági erők a reggeli órákban zárták körbe túszejtés gyanúja miatt az Amszterdam közelében fekvő Hilversumban található épületet, azt követően, hogy egy férfi a létesítmény előtti parkolóban késsel megfenyegetett egy nőt, akit magával ragadva behatolt az épületbe. Sajtóinformációk szerint a férfi az épületben a túsz mellett a rádió egyik alkalmazottját is megfenyegette.

Mint közölték, a mintegy másfél órás műveletet követően a férfit elfogták. A túszul ejtett nő nem szenvedett sérüléseket, de vizsgálatra a közeli kórházba szállították.

A túszejtő szándékai továbbra is ismeretlenek, az adás sugárzása a helyzetre való utalás nélkül mindvégig folytatódott – tették hozzá.

A helyi média úgy tudja, az incidens az után történt, hogy a rádióállomás egyik legnépszerűbb lemezlovasa, ">DJ Giel Beelen bejelentette, 19 év után távozik a rádiótól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában