megállapodás

2019.11.14. 06:17

Tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben

Tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor) a Gázai övezetben – tudatta a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.

A megállapodás Egyiptom erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre, és a palesztin szervezetek is elfogadták, beleértve az Iszlám Dzsihádot is – mondta el az egyiptomi illetékes. Hozzátette: a palesztin szervezetek beleegyeztek annak garantálásába, hogy az övezetben megnyugszik a helyzet, és a tiltakozó akciók során is megőrzik a rendet, fenntartják a békét. Izrael is vállalta, hogy leállítja a harci cselekményeket.

Szerda este egy izraeli katonai illetékes az AFP francia hírügynökséggel azt közölte, hogy a zsidó állam hajlandó leállítani a légi támadásokat, ha az Iszlám Dzsihád is leállítja a rakétatámadásokat Izrael ellen.

Izrael kedden indított légicsapásokat palesztin célpontok ellen a Gázai övezetben, miután az Iszlám Dzsihád – helyi parancsnokának meggyilkolását követően – rakétákkal kezdte támadni Izrael területét. Az övezetben 32 ember halt meg az izraeli csapások következtében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában