egységes fellépés

2017.10.21. 14:24

A V4-ek szakszervezetei a szociális Európa mellett foglaltak állást

Két magyar konföderáció aláírta pénteken Varsóban a visegrádi országok szakszervezeti szövetségeinek nyilatkozatát, amely szerint támogatják a szociális jogok európai pillérének a göteborgi szociális csúcson való kihirdetését – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASSZ).

Két magyar konföderáció aláírta pénteken Varsóban a visegrádi országok szakszervezeti szövetségeinek nyilatkozatát, amely szerint támogatják a szociális jogok európai pillérének a göteborgi szociális csúcson való kihirdetését.

A közlemény szerint a pénteken elfogadott közös nyilatkozatot a Lengyel Szolidaritás Szakszervezet, a Lengyel OPZZ, a Lengyel Forum Szakszervezet, a Cseh-Morva Szakszervezeti Szövetség, a Szlovák Szakszervezeti Szövetség, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma írta alá.

Az érdekképviseletek azt vallják, hogy az Európai Uniónak erős, hatékony és fenntartható szociális dimenzió nélkül nincs jövője. Üdvözlik továbbá a munka és a magánélet közötti egyensúly megvalósítására vonatkozó irányelvet, illetve a munkaadónak a munkavállalóval szembeni, a szerződés, illetve a munkaviszony feltételeire vonatkozó tájékoztatási kötelezettségéről szóló irányelv felülvizsgálatát, de álláspontjuk szerint ennél sokkal többet kellene tenni ahhoz, hogy a pillér alapelvei megvalósulhassanak – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában