vádemelés

2018.03.26. 09:36

Vádat emeltek a zárkatársait bántalmazó férfi ellen

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit kényszerítés bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolják.

A vádirat szerint a férfi 2016. július 19-én a büntetés-végrehajtási intézet zárkájában szóváltásba keveredett az egyik sértettel, majd órákon keresztül ütötte, rúgta őt. A vádlott felszólította a zárkában tartózkodó másik sértettet, hogy ő is vegyen részt a bántalmazásban, mert ha ennek nem engedelmeskedik, akkor őt is megveri. Hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, a másik sértettet is megragadta, több alkalommal megütötte, ezért a másik fogvatartott is bántalmazni kezdte a korábban már megvert férfit. A vádlott arra is kényszerítette mindkét sértettet, hogy vetkőzzenek boxeralsóra, táncoljanak a zárkában, egyikőjük nyakára pedig cipőfűzőt kötöttek, és négykézláb kutyaként kellett sétálnia.

Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – tudatta a csoportvezető ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában