Ország-világ

2020.11.11. 15:30

A családok védelmét és a kamupártok elleni fellépést szolgálja az alaptörvény módosítása

Harmincnégy törvényjavaslattal és az alaptörvény-módosítással foglalkozik az Országgyűlés a következő időszakban. „Mert ha az ország is dolgozik, az Országgyűlésnek is dolgoznia kell” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

Közölte: „tavasszal azzal vádoltak minket, hogy beszüntettük a parlament munkáját. Ez egy kamuhír volt. A parlament, a kormánypártok és az ellenzék akkor is dolgozott, mint ahogy most is dolgozni fog az országot érintő legfontosabb ügyeken”.

Varga Judit a legfontosabb témák között említette a „kamupártok” elleni fellépést a választási törvény módosításával, ami megítélése szerint „minden tisztességes politikus érdeke”. Fontos téma lesz továbbá a családok védelméről szóló alaptörvény-módosítás, amely „az édesanyák, édesapák és a gyermekek érdekeinek a védelméről és képviseletéről szól” – tette hozzá.

A miniszter felsorolásában szerepel az „egyetemek védelmére születő alaptörvény-módosítás, amely biztosítja a felsőoktatás autonómiáját és függetlenségét, hogy politikától, kormányoktól és külső befolyástól mentesen tudják végezni a munkájukat”. Említi végül az átláthatósági záradékot, amely – mint írta – biztosítja, hogy a közpénzek felhasználásának lehetőségei „mindenki számára egyértelműek legyenek”.

„A munka az Országgyűlésben sem áll le, ahogy az országnak is működnie kell” – zárta bejegyzését Varga Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában