Ország-világ

2021.10.09. 17:50

Varga Judit: meg kell állítani a brüsszeli birodalmi törekvéseket

Az igazságügyi miniszter kiemelte, Lengyelországhoz hasonlóan Magyarországon is alapérték a szuverenitás és önrendelkezés, ezért a magyar kormány határozatban állt ki lengyel barátaink mellett.

Az európai uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását, politikai és alkotmányos berendezkedését – írta az igazságügyi miniszter szombaton közösségi oldalán.

Varga Judit arra reagálva közölte ezt, hogy az Európai Bizottság csütörtöki közlése szerint komoly aggodalmakat vet fel a lengyel alkotmánybíróság azon döntése, amely szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal.

A miniszter azt írta, a lengyel alkotmánybíróság többségi véleménye szerint az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Bíróság felülírhatná a nemzeti alkotmányokat, vagy hogy Lengyelország teljes mértékben az Európai Unióra ruházta volna a szuverenitását.

A politikus bejegyzésében üdvözölve a lengyel alkotmánybíróság határozatát úgy fogalmazott: „meg kell állítani a brüsszeli birodalmi törekvéseket”.

Varga Judit kiemelte, Lengyelországhoz hasonlóan Magyarországon is alapérték a szuverenitás és önrendelkezés, ezért a magyar kormány határozatban állt ki lengyel barátaink mellett. „Teljes mértékben megértjük a lengyel választ, melyet az európai uniós intézmények rossz gyakorlata váltott ki, amellyel rendre megszegik a hatáskör-átruházás elvét” – olvasható a bejegyzésben.

„Eljött az idő, hogy útját álljuk a lopakodó uniós hatáskörbővítésnek”, nem köthetik gúzsba a tagállami szuverenitást„ – hangoztatta az igazságügyi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában