Járvány

2020.11.06. 11:15

Vietnam továbbra is a megelőzésre, nem az oltásra helyezi a hangsúlyt

Vu Duk Dam miniszterelnök-helyettes szerint a kereslet nagyobb lenne a költséges vakcinára, mint a kínálat, így ez egyszerre lenne drága és kockázatos.

Vietnam nem változtat a koronavírus-járvány megfékezését célzó stratégiáján, amely elsősorban a megelőzésre, nem pedig az oltóanyagra helyezi a hangsúlyt, az utóbbit egyelőre kockázatosnak és drágának ítéli – derült ki a járvány elleni védekezésért felelős munkacsoport vezetőjének a pénteki kormányülésen elhangzott bejelentéséből.

„A vakcina a jövő története” – szögezte le a csoport vezetői posztját betöltő Vu Duk Dam miniszterelnök-helyettes, rámutatva arra, hogy a kereslet nagyobb lenne a költséges vakcinára, mint a kínálat, így ez egyszerre lenne drága és kockázatos.

„Ugyanúgy harcolunk a Covid ellen, mint eddig” – szögezte le.

A hónapok óta tartó átfogó tesztelésekkel, a hadsereg által felügyelt karanténokkal és a határok korai lezárásával a délkelet-ázsiai országnak mindezidáig sikerült alig 1210 regisztrált fertőzöttel megúsznia a járványt, és két hónapja nem jelentettek közösségen belüli fertőzést sem.

Vietnamban eddig 35, a vírussal összefüggő halálesetet jelentettek, és az ország járványkezelési stratégiáját áprilisban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is méltatta.

Augusztusban a kormány 50-150 millió orosz vakcinaadag megrendelését jelentette be, valamint tárgyalásokba kezdett a brit vakcinagyártóval is. Ez utóbbinál helyi gyártásról is egyeztetett az oltóanyagot gyártó bristoli egyetemmel.

Dam pénteken azt is elmondta, hogy a Vietnamban készülő vakcinák emberi kipróbálása novemberben indul, de a kész oltóanyag csak a jövő év végén várható.

Az ország már közel 18 billió dongot (körülbelül 236 milliárd forintot) költött a vírus és hatásainak megfékezésére, de az intézkedéseknek köszönhetően gazdasága viszonylag gyorsabban tért magához a járvány okozta károkból, mint sok más államé. A kormány szeptemberi bejelentése szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 2-2,5 százalékos növekedését célozzák, 2021-ben pedig 6,7 százalékos bővülést irányoznak elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában