Ország-világ

2020.06.25. 18:47

WHO-főigazgató: globálisan továbbra is súlyosbodik a járványhelyzet

Bár Európában javulóban van a helyzet, globálisan továbbra is súlyosbodik a koronavírus-járvány, az igazolt fertőzöttek száma a jövő héten várhatóan átlépi a tízmilliót, a halálos áldozatoké pedig az 500 ezret – figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz videokapcsolaton keresztül felszólalt az Európai Parlament egészségügyi szakbizottságának ülésén, és leszögezte, a világjárvány vége után nem lenne szabad visszatérni a korábbi állapotba, a világnak „új normalitást” kellene kialakítania, tisztességesebb, zöldebb körülményeket teremtve.

Hangsúlyozta, hogy a vírus terjedésének feltartóztatásához összehangolt, globális válaszintézkedésekre, a világ államainak és társadalmainak együttműködésére van szükség.

A főigazgató felkérte a képviselőket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a vírusellenes küzdelemben, s aláhúzta, az Európai Unió képes lehet vezető szerepet játszani a nemzetközi gazdaság talpra állításában.

Rámutatott, hogy az utóbbi 24 órában 135 180 új esetet regisztráltak, ebből mintegy 20 ezret Európában.

Végezetül pedig reményét fejezte ki, hogy egy éven belül meglesz az oltóanyag, hozzátéve, hogy ha sikerül majd felgyorsítani a folyamatot, akkor talán már néhány hónappal korábban is.

A WHO tájékoztatása szerint nagyjából hat hónappal ezelőtti megjelenése óta az új típusú koronavírus 479 133 emberéletét követelt világszerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában