Parlamentarizmus

2018.12.12. 13:00

Zajos ellenzéki tiltakozás közben nyílt meg a mai ülés

A feltűnést kereső ellenzék a munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakozott erősen vitatható eszközökkel.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Soós Lajos

A keddi parlamenti ülésnap csúszással kezdődött, mert ellenzéki képviselők a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásáról is szóló munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakoztak az elnöki emelvény feljáratának elzárásával.

Kövér László végül az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját.

A házelnök – kényszerűségből a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve – megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését

- olvasható az MTI tudósításában.

Közölte: az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.

A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak – tudatta a házelnök.

Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.

Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok, mialatt az ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt álltak, s folyamatosan hangos sípszót hallattak.

A 888.hu tudósítása éles szavakkal fogalmazza meg véleményét a történtekről. Mint írják, az ellenzék a történtekkel a migránsállamok szintjére züllesztette a parlamenti munkát.

„Az ellenzék kicsit Ugandában érzi magát, hiszen a parlamenti munkát egy harmadik világbeli gyarmat szintjére züllesztették le.

A nullszázalékos támogatottságú Tordai a leghangosabb, aki amúgy végiginfluenszerkedi a szavazást, rögtönzött interjúkat próbál készíteni, és közben fel-alá rohangál a padsorok között. Miközben füttyögtek, hangoskodtak és lökdösődtek, megpróbálták fizikailag megakadályozni a valódi képviselőket, hogy szavazzanak.

Egy adott pillanatban az ellenzékiek Orbánt is megrohamozták, aki némi közönnyel és statikus nyugalommal nyugtázta, hogy az ellenzék szellemi színvonala még az ugandai szintet sem éri el” – olvasható a 888.hu hírösszefoglalójában, amely arról is beszámolt, hogyan reagált Orbán Viktor arra, amikor Tordai Bence saját élő tudósítását színesítendő szóra akarta bírni őt ülés közben.

„Szívesen adok interjút önnek, de most törvényt kell alkotnunk”

– válaszolt a miniszterelnök Tordai interjúkérelmére.

Borítókép:

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke (középen) a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt elálló ellenzéki képviselőkkel beszél az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én.

MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában