FERENC PÁPA DÁKO-ROMÁNIÁBAN

2020.06.17. 14:48

Zavarba ejtő szobrot kapott a katolikus egyházfő Bukarestben

Ünnepélyes keretek között kedden felavatták – és felszentelték – a román fővárosban Ferenc pápa mellszobrát, amely a római katolikus egyház vezetőjének tavalyi romániai látogatásának állít emléket.

Habár az arc vonásai kétségtelenül hasonlítanak az argentin egyházfőéhez, mégis kicsit furcsára sikeredett az alkotás, amely sokak szerint inkább karikatúrához hasonlít – hívja fel a figyelmet az esetre a 777blog.hu keresztény portál. Ami ennél is zavarba ejtőbb, az a szobron lévő felirat, amely így szól:

„Ferenc pápa Dáko-Romániában.”

A dáko-román elmélet finoman fogalmazva is erősen vitatott és kérdéses, leginkább a román történészek hangsúlyozzák erőteljesen, hogy a nép eredete egészen a Római Birodalom idejére nyúlik vissza.

https://www.facebook.com/ARCB.Romania/photos/a.3119419664764023/3119420818097241/

Ferenc pápa a történelem második katolikus egyházfője volt, aki hivatalos látogatást tett Romániában: 1999-ben Szent II. János Pál utazott keleti szomszédunkhoz, azonban neki gyakorlatilag megtiltotta a román politikai vezetés, hogy meglátogassa a magyar kisebbséget. Húsz évvel később azonban megvalósult a találkozás, Csíksomlyón több mint százezer ember előtt mutatott be szentmisét a katolikus egyházfő. Egybehangzó sajtóértesülések szerint személyes kérése volt, hogy találkozhasson az ország katolikus kisebbségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában