Háború

2017.08.11. 23:39

Jordániába menekítették a szíriai állatkert vadállatait

A háború dúlta észak-szíriai Aleppó állatkertjében zord körülmények között rekedt tizenhárom vadállatot engedtek szabadon pénteken egy jordániai vadrezervátumban.

Öt oroszlánt, két tigrist, két medvét, két hiénát és két kutyát engedtek szabadon az észak-jordániai Szúf közelében fekvő al-Mava vadrezervátumban. Osztrák állatvédők Törökország segítségével menekítették ki az állatokat az aleppói Varázslatos Világ nevű állatkertből. A szervezet közlése szerint az állatkert tulajdonosa, aki a 2011-ben kezdődött polgárháború kitörése után elmenekült Szíriából, beleegyezését adta az állatok elszállításához.

A vadak egy része egészséges, míg mások vakságban, szív-, máj- és vesebetegségben szenvednek – mondta Amir Halíl állatorvos. Az oroszlánok egyike két hét múlva ellik – tette hozzá. A doktor szerint a mentőcsapat csak „lehetetlen küldetésként” emlegette a nehéz mentőakciót, mivel ez a világ egyik legveszélyesebb csücske, a katonai konfliktus, a sok lázadó miatt nem könnyű ilyen helyekről vadállatokat kimenekíteni.

A szíriai konfliktus 2011-ben kezdődött, a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni népfelkelés rövidesen polgárháborúba torkollott. Becslések szerint 400 ezer szíriai halt meg a harcokban. Több mint 5 millió szíriai menekült el hazájából, és milliók maradtak fedél nélkül az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában