Augusztus 20.

2017.08.17. 13:17

Semjén Zsolt: legyen minden magyar országépítő

A magyarság és a magyar nemzet akkor tud megmaradni, ha mindenki a maga helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a szlavóniai Dályhegyen, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) Szent István-napi központi rendezvényén.

Semjén Zsolt kiemelte: Szent István király úgy él a nemzet emlékezetében, mint országépítő. „Az általa létrehozott egyházmegyék és vármegyék a mai napig fennállnak” – jelentette ki, hozzátéve: a magyarság azért maradt meg, mert a Szent István-i úton járt, amelynek az a lényege, hogy egyszerre volt hűséges a nyugati kereszténységhez és elkötelezett a nemzeti szuverenitás iránt.

Ünnepi beszédében felidézte, hogy a térségben élő magyarság és horvátság milyen szenvedéseken ment keresztül az 1991-1994-es délszláv háborúban. Hozzátette: a most átadott új kultúrotthon ezért szimbóluma az ott élő magyarok megmaradni akarásának. Második szimbólumként a horvát-magyar sorsközösséget említette. Megköszönte a horvát kormánynak, a megyének és a járásnak a támogatást. „Kicsiben is láthatjuk azt a horvát-magyar sorsközösséget, amelyet nagyban Szent László óta bemutatott a közös államiság és a horvát-magyar sorsközösség” – fogalmazott.

A napi politikában lehetnek ugyan „villódzások”, de a helyzet az, hogy a horvátságnak és a magyarságnak példátlan az egymásra utaltsága

- mondta.

A miniszterelnök-helyettes szerint a kultúrotthon annak is szimbóluma, hogy a magyar állam anyagilag és diplomáciailag is hozzájárul minden létező módon az itteni magyarság megmaradásához.

„Ha eltűnnének az erdélyi, a felvidék, a délvidéki, a horvátországi vagy a muravidéki magyarok, akkor az egyetemes magyarság lenne csonkább és szegényebb. A magyarság csak akkor maradhat meg, ha minden egyes nemzetrésze megmarad”

- jelentette ki.

Semjén Zsolt végül ígéretet tett, hogy a horvátországi maroknyi magyarság minden gondjában-bajában számíthat a magyar kormányra, mint ahogy Magyarország is számít a horvátországi magyarokra.

Semjén Zsolt az ünnepi műsor előtt koszorút helyezett el a dályhegyi temetőben a délszláv háború magyar áldozatainak emlékére állított emlékhelynél, valamint felavatta a magyar állam által 80 millió forinttal támogatott dályhegyi kultúrotthont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában