turizmus

2017.09.19. 17:53

Több mint egymillió turista kereste fel idén Kárpátalját

Több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg idén Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta az ukrajnai régió – tájékoztatott kedden a Kárpátalja megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály.

A hivatal közleménye szerint az ukrajnai megyében a legnagyobb problémát a turisták számára továbbra is az alacsony színvonalú közlekedés és az utak „szörnyű állapota” jelenti.

Denisz Man főosztályvezető jelezte, a megye erdészeti és vadgazdaságai az autóutak mentén megállóhelyeket alakítottak ki, ahol a turisták megpihenhetnek. Azt is közölte, hogy az idén idegenforgalmi szempontból fontos utak kapnak új burkolatot a hegyvidéki Perecsenyi, Szolyvai és Rahói járásokban. A tisztségviselő szerint a Kárpátaljára látogató turisták körében a gyógy- és termálfürdők, sóbarlangok és a természetes látnivalók a legnépszerűbbek.

Idegenforgalmi szakemberek szerint az utóbbi időben a Kárpátaljára látogatók körében növekszik az igény a turizmus aktív formái és az ökológiai turizmus iránt. Népszerűek az Ukrán-Kárpátok Hoverla- és Petrosz-hegycsúcsaira szervezett gyalogtúrák. Rendkívül nagy az idegenforgalmi vonzerejük a hegyvidéki természetvédelmi területeknek és a Kárpátok őserdeinek.

Évről évre bővül Kárpátalján a fesztiválturizmus is, mind több vendég vesz részt a megyében az év egészében szervezett tematikus rendezvényeken. A közel hároméves visszaesés után idén ugyancsak növekedésnek indult a Magyarországról Kárpátaljára látogató turisták száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában