Évforduló

2017.08.06. 12:11

A világtörténelem első atomtámadásáról emlékeztek meg Hirosimában

Több ezren gyűltek össze, ott voltak a támadás túlélői és Abe Sindzó japán miniszterelnök is.

Megemlékeztek vasárnap Japánban, Hirosimában arról, hogy az Egyesült Államok 72 évvel ezelőtt ezen a napon hajtotta végre a város ellen a világtörténelem első atomcsapását.

Az eseményen több ezren vettek részt; ott voltak a támadás túlélői és Abe Sindzó japán miniszterelnök is. Helyi idő szerint reggel negyed kilenckor egy perc néma csenddel emlékeztek arra a több tízezer emberre, akinek az élete 1945. augusztus 6-án abban a percben véget ért, miután az Enola Gay nevű B-29 Superfortress amerikai bombázó ledobta a városra a Little Boy (Kisfiú) nevű atombombát, amely 15 ezer tonna TNT pusztító erejét szabadította a városra. Sérüléseik és a radioaktív sugárzás miatt 1945 végéig 140 ezer ember halt meg a hirosimai atomtámadás miatt.

Matszui Kadzumi, a város polgármestere a világ minden országát arra kérte, szereljék le nukleáris arzenáljukat. Emlékeztetett arra, hogy a világ 122 országa pár hete nemzetközi egyezményt fogadott el, mely betiltja az atomfegyvereket. Az egyezményhez egyetlen atomhatalom sem csatlakozott, de Japán sem írta alá, mert irreálisnak tart egy olyan tiltó egyezményt, melyet az atomhatalmak nem támogatnak.

A hirosimai támadás után három nappal, augusztus 9-én az Egyesült Államok Nagaszakira is atomcsapást mért, hat nappal később pedig Japán letette a fegyvert, és a második világháború véget ért. A két nukleáris csapásban több mint kétszázezren haltak meg, többségük civil volt.

Azóta is vitatott kérdés, hogy szükség volt-e a Japánra mért két atomcsapásra. Az Egyesült Államok szerint számtalan katona és civil életét mentették meg az atomcsapások azáltal, hogy a japán szigeteken folytatott elhúzódó harcok helyett a háború gyakorlatilag másfél héttel a hirosimai atomtámadás után véget ért. Ekkor ugyanis még Japán korántsem állt végleg vesztésre; a császár uralma alá tartozott Kína nyugati része, a Koreai-félsziget, a mai Vietnam, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Indonézia és a Fülöp-szigetek egy része is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában