PR

2025.05.30. 09:57

Az Élhető város projekt tervezése folyik még

Füzesabony járási székhelyként azon kisvárosok közé sorolható, ahol folyamatos a fejlődés. Az immár harmadik ciklusban a várost vezető polgármestert, Nagy Csabát arról kérdeztük, hogy a választások óta eltelt szűk egy esztendőben milyen programokba foghattak, foghatnak bele.

Az Élhető város projekt tervezése folyik még

Nagy Csaba, Füzesabony  polgármestere

– Adja magát a kérdés: vannak-e most megvalósítandó sikeres pályázataik?

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy most megint a felkészülés időszakát éljük. Két nyertes nagyobb pályázatunk van. Egyik a feltáróutak, belterületi utak felújítása, szélesítése, burkolatjavítása, ami több mint 200 millió forintos támogatást jelent. Készen vannak a kiviteli tervek, illetve megindult a szakhatósági engedélyezés beszerzése. Lassan már fel kell küldenünk költségellenőrzésre. Utána indítjuk a közbeszerzési eljárást. Valószínűleg még ez idén elindul ez a projekt.

– A másik, tudomásunk szerint, az Élhető város. Ezzel hol tartanak?

– Egy 1,1 milliárdos projektről van szó, amelyben a tervezők még a terveket nem adták át a részünkre, addig se a hatósági engedélyeket nem kapjuk meg, de nem tudjuk megindítani a közbeszerzést se. Remélhetőleg ez hamarosan megtörténik, és akkor indítható a közbeszerzési eljárás, ami egy kicsit bonyolultabb lesz, mint az utak esetében. Vélhetően – és bízunk benne –, hogy ez még idén lezajlik. Azt követően majd át kell gondolnunk, függően attól, hogy mikor lesz meg a közbeszerzés eredménye, hogy a munkát elkezdjük-e, vagy sem az idén.

– Függetlenül a pályázatokból finanszírozott fejlesztésektől a kívülálló azt látja, hogy nem állt meg az élet más területeken sem.

– Természetesen azért próbáltunk saját erőből fejlesztéseket elvégezni. Ezek egyike, hogy az északi városrészen lévő játszóterünket felújítottuk úgy, hogy új eszközöket vettünk, ami pedig még használható volt, felújítottuk. Négymillió forint önerőt tett bele az önkormányzat. Szintén önerőből újabb három belterületi út újul meg, valamint elkezdtük a polgármesteri hivatal felújítását. Arról van szó, hogy az elektromos rendszer nagyon régi, a kor követelményeinek nem felel meg. Például, ha klímát is akarnánk, azt ez a rendszer már nem bírná el. Úgyhogy az elektromos rendszerrel kezdünk, és megyünk folyamatosan végig. A tervek szerint a felújítás magában foglalja az elektromos rendszerek felújítását, az irodák, folyosók új burkolattal történő ellátását, a vizesblokkok felújítását, illetve a fűtési rendszer korszerűsítését.

– Pályázni ez esetben nem volt lehetőségük?

– Annak okán, hogy földhő van az épületben, itt energetikai pályázatot nem nyújthattunk be. Ezért ezt kénytelenek vagyunk a magunk erejéből megvalósítani. A másik még önkormányzati épület, amihez nem nyúltunk, a könyvtár. Nemrég jött értesítés, hogy valószínűleg ott lesz egy sikeres pályázatunk, ami energetikai jellegű, ami hőszigeteléssel, nyílászárók cseréjével, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésével jár majd.

– Tudunk viszont egy most indított pályázatukról, ami a sportot érinti. Mit takar ez, és hol tart a folyamat?

– Valóban a napokban adtunk be egy pályázatot asztalitenisz-csarnok létesítésére. Ezt a volt varrodaépület egyik csarnokrészébe tervezzük. Felújítanánk az egyik épületrészt, amelyben hét asztalt tudnánk elhelyezni, ha a pályázat sikeres lenne. Jelentős önerő kötné az önkormányzatot is, mert ez a pályázat 60 százalékos támogatottságú. Több tízmillió forintról van szó tehát itt is. A Füzesabonyi Sport Klub keretein belül van asztalitenisz-szakosztály, a megyeiben és az NB III.-ban is szerepel, illetve a gyerekeket is szeretnénk ezzel a sportággal minél jobban megismertetni, hiszen itt, Abonyban hagyományai vannak az asztalitenisznek. Ezért is próbáltunk megfelelő körülményeket nekik. Eddig mindig ott voltak azokban a csarnokokban, tornatermekben, ahol éppen hely volt. Így viszont lenne egy állandó helyük. Ennek a pályázatnak egyébként az egyik feltétele az, hogy ezt a csarnokot a Füzesabonyban lévő iskoláink számára ingyenesen kell biztosítani. Reméljük, hogy nyertes pályázat esetén minél több gyerekünk fog majd megismerkedni ezzel a sportággal.

(x)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában