Hallgassa élőben!

A kisebb településeken élők esélye

Pályaválasztásban, továbbtanulásban is motiválja Jázmint egyetemista mentora

A Tanítsunk Magyarországért az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével, 2018. december 5-én útjára indított, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, amely jelenleg már az ország 69 kistelepülési általános iskolájában segíti 2326 diák pályáját, 549 egyetemista mentor segítségével. Ez Heves megyében is remekül működik.

E kezdeményezést az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik. Másrészt, kicsit földhözragadtabban is megközelíthetjük a kezdeményezés mögötti motivációt. A program alapítói tisztában voltak azzal, hogy – mint a világban bárhol máshol – vannak nehezebb helyzetben lévő kistelepülések az országban is. S az ott élők számára is biztosítanunk kell annak a lehetőségét, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. Ehhez azonban a kormány elképzelése szerint nem segélyt vagy alapjövedelmet kell nyújtani az ott élőknek, mert ezek konzerválják a lemaradást, hanem meg kell teremteni a lehetőséget, hogy sikeresen tanuljanak tovább, és helyezkedjenek el a munka világában. A tanulás és a munka visznek előre, ezt világossá kell tenni.

Bodor Jázmin – mentorált kisdiák, a Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola tanulója és mentora, Sánta Szidónia Fotó: IFKA Tanítsunk Magyarországért

A Tanítsunk Magyarországért Heves megyében is sikeresen működik. Poroszlón a hatodik osztályos Bodor Jázmin és mentora, Sánta Szidónia első találkozásakor egy élménynapot tartottak. Előtte már videón bemutatkozott a diáknak Szidónia. Online is tartották a kapcsolatot, együtt alakították ki, hogy ki mit vár a mentorprogramtól. A mentor a gyerekek véleménye alapján állította össze a tervét. Jázmin célja az volt a félévre, hogy kitűnő tanuló legyen. Pályaválasztáshoz online is kitöltöttek egy önismerettel és képességekkel kapcsolatos kérdőíveket, ennek alapján javasolt Szidónia a kislánynak munkaköröket. Amint volt lehetőség személyesen találkozni, voltak kirándulni is, mégpedig a Tisza-tavi Ökocentrumban.

– Szidónia nagyon kedves és aranyos, többször is találkoztunk már az Ökocentrumon túl is. Ez óriási élményt jelentett, jártunk Poroszlón a tájházban, a vízi játszótéren is. Ezeket megelőzően pólókat festettünk, társasjátékoztunk a többi diákkal és a mentorokkal – mesélte az élményeit Jázmin.

Mint mondta, rengeteget beszélgetnek Szidóniával, szóba kerülnek az iskolai feladatok, az osztálytársakkal való kapcsolattartás.

– Jók a jegyeim, de ha nem értek valamit, akkor szívesen segít, így például a történelemben – részletezte a hatodikos.

Sánta Szidónia – Jázmin mentora, az egri Eszterházy Károly Egyetem hallgatója és Jázmin a sikeres félév után már a vakációra készülnek Fotó: IFKA Tanítsunk Magyarországért

Szidónia többször rákérdezett már arra, milyen pályát választana magának Jázmin, ha végzett. A kislány elmondta, könyvelő vagy ügyvéd szeretne lenne, mentora pedig biztatja a tanulásra, így elérheti célját. A szórakozás sem maradhat el persze, a nyarat is együtt tervezgetik már. A koronavírus őket sem kerülte el, az otthonlét ideje alatt is remekül tartották a kapcsolatot online formában. Meséltek egymásnak arról, hogy telt el a napjuk, illetve játékra is szakítottak időt. Jázmin édesanyja, Bari Barbara hozzátette, nagyjából fél éve dolgozik együtt lányával a mentora, s szavai szerint csupa jó élménnyel gazdagodott eddig.

– Nagyon élvezi, szereti mentorát. Motiválja és bizonyos szinten fegyelmezi is, szuperül lefoglalja, remek hatással van a lányomra – hangsúlyozta.

A program célcsoportját a kistelepülésen élő általános iskolás tanulók képezik. Ebből az élménydús beszámolóból is kiderült, a Tanítsunk Magyarországért programja Poroszlón is sikeres. A diákok mellé szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit. Például az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat. Hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőképből választhatnak. Segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén az elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

A programhoz 2020-ban csatlakozott az egri Eszterházy Károly Egyetem, ahol 48 mentor 181 mentorált diákkal dolgozik együtt. A gyerekek száma Heves megyében hat iskolából adódott össze. Minden félévben újabb és újabb egyetemek, általános iskolák, mentorok és mentoráltak csatlakoznak a jól működő rendszerhez.

Hozzászólások

somorja
Kövér László: csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes
vádak / 4 órája
Varga Judit: nem hagyjuk szó nélkül a nemtelen brüsszeli támadásokat!
A jelentés forrásai ezúttal is egyoldalúak és politikailag elfogultak, kettős mércét tükröznek Magyarországgal szemben.
Gyász
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOGÁR JÓZSEFNÉ sz. Dömötör Erzsébet életének 101. évében örökre elaludt. Temetése 2021. augusztus 5-én, 9.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindenkinek, aki velünk együtt utolsó útjára elkíséri. A gyászoló család
Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér, keresztanya, pedagógus, barátnő NAGY IMRÉNÉ Albert Valéria búcsúztatója 2021. augusztus 04-én 14 órakor az egri Rozália temetőben lesz. A gyászoló család
"Úgy fekszik Ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer, Hol volt, hol nem volt a világon egyszer." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BOCSI IMRE 2021. július 26-án életének 82. évében elhunyt. Gyászoló fia.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk SULYOK ERNŐ temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ISTVÁNNÉ ERZSIKE nyugalmazott tanár életének 90. évében 2021. július 22. napján hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása gyászmise keretében a salgótarjáni Szent József templomban (Acélgyári út 1.) lesz, 2021. augusztus 2-án 11.00 órakor. Hamvait akaratának megfelelően a gyászszertartást követően szűk családi körben szülei sírjába temetjük Egerben, a Hatvani úti temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk SZABÓ MAGDOLNA temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"És nem vesz rajtuk erőt a halál. Nem hallják immár a sirály jaját, S a parton megtörő hullám zaját." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETI ZSUZSA szeretett Anyánk életének 68. életévében 2021. július 16-án Egerben elhunyt. Temetésére az egri Rozália temetőben 2021. július 30-án, 15.00 órakor kerül sor. Gyászoló férje és lánya
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LATKÓCZY-OSVÁTH LÁSZLÓNÉ sz. Adorján Etel életének 94. évében elhunyt. Végső búcsút 2021. augusztus 2-án, hétfőn veszünk 14.15 órakor, a gyöngyöstarjáni római katolikus plébánia templomban (Dobó utca), majd a községi temetőben örök nyugalomra helyezzük szeretett Édesanyánkat. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság korábbi igazgatója SZABÓ MAGDOLNA hosszan tartó betegség után, 66 éves korában örök nyugalomra tért. Búcsúztatására 2021. július 28-án, szerdán, 9.30-kor az egri Hatvani temetőben kerül sor. Gyászoló fiai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk ÁRVAI SÁNDORNÉ sz. Szabó Ilona temetése az egri Kisasszony temetőben 2021. július 29-én 14.30 órakor lesz. Gyászoló fia, lánya, unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SULYOK ERNŐ a HÁÉV volt dolgozója életének 84. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2021. július 29-én 11 órakor lesz. A temetés után a Lajosvárosi kápolnában 17 órától engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama és dédmama SZABÓ MIKLÓSNÉ sz. Sipos Margit 2021. július 17-én életének 91. évében elhunyt. Hamvait 2021. július 27-én, kedden 15.00 órakor az egerszalóki temetőben helyezzük örök nyugalomra. Emlékét szívünkben őrizzük tovább. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek akik a temetésen megjelentek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család.
"Sok minden volt Ő egy személyben, elképzelni sem tudod, De most elfáradt, és eltávozott. Az életből kilépett, de szívünkből soha, Mert mindörökké Ő marad a megfejhetetlen csoda." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy BAJZÁT ENDRE felsőtárkányi lakos 2021. július 12-én, 90. életévében elhunyt. Temetése 2021. július 23-án 12.30 órakor lesz a felsőtárkányi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. PAPP TIBOR (kályhás Tibi) 2021. július 4-én, életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. július 19-én, 9.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. Gyászolják: gyermekei, menyei, unokái, testvére, barátai és ismerősei.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik férjem FARKAS FERENC temetésén részt vettek és együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk SIPOS JÓZSEF temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Téged kereslek a világegyetem eltakart zugaiban. De magába zárt a féltékeny kozmosz, Szemedet csillagnak akarja." Fájdalommal teli szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PANYIK SZERÉNA 2021. június 28-án 60 éves korában eltávozott közülünk. Drága Szeránktól 2021. július 21-én 16.00 órakor veszünk végső búcsút a mátraderecskei temetőben. Szeretetét és mosolyát szívünkben őrizzük tovább. A Gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKÓ RUDOLF 2021. július 7-én, életének 80. évében elhunyt. Hamvait 2021. július 20-án, kedden 14.30 órakor az egri Kisasszony temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászmise 14.00 órakor lesz a temető kápolnájában. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki dr. SZŐKE ATTILÁNAK Felsőtárkány háziorvosának a járvány idején és 25 év óta napi 24 órás szolgálatáért, gyógyító munkájáért. Továbbiakban nagyon jó egészséget, erőt, kitartást kívánunk. Köszönjük Doktor Úr! Betegei
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága Édesanyám, nagymamánk és dédink özv. SÜTŐ SÁNDORNÉ sz. Makovics Margit életének 99 évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 14-én 9.30 órakor lesz a felnémeti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A Gyászoló család
szexi / 6 órája
Merész! Nem takargatja hatalmas melleit Bochkor Gábor eltitkolt barátnője
múltidéző / 7 órája
Több mint 120 éve nyílt meg a gyöngyösi távbeszélő
Tallózta: Szilvás István
Finn-öböl / 7 órája
Négyszáz éve süllyedhetett el a hajó, amelynek megtalálták a roncsait
kényszerhelyzet / 8 órája
Anyagi gondjairól vallott Kárpáti Rebeka
Oroszország / 9 órája
443 erdőtüzet már eloltottak, 217 még mindig ég
„Érett” hölgyek-urak / 9 órája
Letiltja a „Sugar Daddy” appokat a Google