szponzorált tartalom

2020.09.19. 10:04

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte az Angstrom TruForge Kft.

20. születésnapját ünnepelte pénteken az Angstrom TruForge Kft. Egerben. Ez alkalommal látogattunk el a cég telephelyére, ahol részesei lehettünk egy családias, közös ünneplésnek. 

Mellik Alexandra

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

A jubileumi ünnepség résztvevőit Kozma Katalin gyárvezető köszöntötte, aki kiemelte: e mérföldkőhöz érve fontos megemlékezniük a mögöttük álló időről.

– Ha egy szóval kellene jellemezni a gyár életét, azt mondhatnánk: változatos – fogalmazott beszédében Kozma Katalin. – Meglehet, nem mindenkinek ez jut először az eszébe, de végiggondolva, mégis helytálló e kifejezés. Lassan már egy kezünk sem lenne elég ahhoz, hogy megszámoljuk, hány tulajdonosunk volt. Lehet, éppen e változatosság miatt, de az itt dolgozók példátlan teljesítményt nyújtottak az elmúlt 20 évben.

Kozma Katalin hozzátette: amikor 2008-ban a megsemmisülés szakadékának szélére szorítva érezte magát a gyár, a dolgozók szervezési tehetségének köszönhetően dicsőségesen felálltak. Mint mondta: el kell ismerniük, hogy az egymást követő tulajdonosok stratégiai döntései helyesnek bizonyultak, mert most itt vannak!

 

– A legutóbbi tulajdonosváltás volt a legjobb irány a továbbműködésünkhöz. A jövőnket köszönhetjük az új tulajdonosnak. S, hogy pontosan mit hoz a jövő? Azt nem tudhatjuk. De azt igen, hogy a jövőnket mindannyian együtt alakítjuk annak biztos tudatában, hogy megéltük a cég 20. születésnapját. Bíznunk kell magunkban, a tapasztalatunkban, és le kell dobnunk a kishitűséget. Mind elmondhatjuk magunkról, hogy itt van a második családunk. Ha az alvást nem számítjuk, annyi időt töltünk el egymással, mint otthon a családunkkal. Ezért fontos, hogy ugyanazzal a lelkiismeretességgel cselekedjünk itt mint otthon. Az élet kötelesség, amin a cég jövője múlik, s ez a gazdasági gyarapodás záloga is. Akinek célja, hogy teljesítse kötelességét, az eredményes lesz az életben.

Kozma Katalin végül kiemelte, a cég alapítóinak tisztelete mellett e napon az ünnepeltekre is koncentrálni szeretnének. Főként azokra, akik több mint 10, 15 és 20 éve dolgoznak a gyárban, hiszen őket külön tisztelet illeti meg.

20 éve dolgoznak a cégnél: Brassó Csaba, Ferencz László, Tarnóczi Róbert.

Több mint 15 éve dolgoznak a cégnél: Czene Szabolcs, Gombár Tibor, Kaló Csaba István, Pap Tímea Delinke, Petrovics Szilvia, Pók Emese, Radovits Gábor Péter, Rohacsek József, Tarnóczi Tamás, Váradi Károly.

Több mint 10 éve dolgoznak a cégnél: Andrási István, Balogh Csaba, Balogh István, Farkas Zoltán, Kovács József, Molnár Mihály, Nyircsák Roland, Tarnóczi Péter, Váradi Gergely.

Az elismerések átadása után közös ebéddel folytatódott az ünnep. Mindeközben lehetőségünk volt arra is, hogy a gyárvezetővel mélyrehatóbban is beszélgessünk a cég arculatáról, valamint a jövőbeli tervekről.

– Az amerikai Angstrom Automotive Group LLC vállalatcsoport tagjaként süllyesztékes kovácsolással foglalkozunk, a gyárunk két egymás mellé épülő csarnokból áll és hat, a süllyesztékes kovácsolás során alkalmazott excenter préssorral rendelkezünk – tudtuk meg Kozma Katalintól. – Cégünk főként autóipari nagyvállalatoknak szállít kovácsdarabokat. Gyakorlatilag ez a cégünk profilja, s arra törekszünk, hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel kínáljuk termékeinket. Ennek köszönhető, hogy kovácsdarabjainkat még jobban megmunkáljuk, növelve ezzel értéküket. A darabokat a vevői igények alapján egy mérnöki gárda tervezi meg itt helyben, majd a szimulálást követően kezdetét veszi a tömeggyártás.

Kozma Katalintól megtudtuk, ebben az ágazatban mindig is probléma volt, ha egy adott vevőnek nagyobb a súlya az árbevételen belül. Ennek diverzifikációja mindig igény, főleg most, az európai autóipar válsága miatt.

Kozma Katalin Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Emiatt vevői oldalon megpróbáljuk minél jobban erősíteni a gyárat Észak-Amerikában, ahol a gazdaság jelenleg sokkal stabilabb, erősebb és az anyavállalat is nagyobb súllyal van jelen. Ez az egyik irány, amin elindultunk, a másik pedig, hogy az autóiparon kívül más szektorokban is próbálunk jelen lenni. Ilyen szektor például a mezőgazdaság, az építőipar, a robottechnika. Az egy nagy helyett több kisebb vevőre van szükség. Ez a jövő, erre áldozzuk jelenleg a legtöbb energiát. A beruházások kapcsán fontos kiemelni a robotizálást is, hiszen a vírus az ilyen jellegű beruházásokat gyakorlatilag teljesen megállította. Ezt szeretnénk újra elindítani, hiszen a robottechnika azon túl, hogy jobb minőségű terméket lehet a segítségével előállítani, a munkaerőhiánnyal is fel tudná venni a harcot.

A jubileumi ünnepség alatt nem tudtuk nem észrevenni azt a mérhetetlenül közvetlen, családias hangulatot, ami körbevett minket. A gyárvezetőt ezért arról is kérdeztük, mi a titkuk.

– A cégnek az elmúlt időszakban nagyon sok ügyvezetője volt – kezdte Kozma Katalin. – Ennek sajnos megvolt a maga hátránya. Az emberek bizonytalanságot éreztek, s ez rányomta a bélyegét a hangulatra. Amikor tavaly ősszel felkértek erre a munkára, az első cél, amit kitűztem magam elé az volt, hogy az emberekben érzékeltessem a stabilitást. Ha a dolgozókban bizonytalanság, feszültség van, az a gyár teljesítményére sincs jó hatással. Emiatt először a gyárat kellett stabilizálni majd elérni, hogy az emberek érezzék: foglalkozunk velük! Próbáltam a vezetőséget is így kialakítani, nagy hangsúlyt fektetve a régi emberek kulcsszerepére, s közben új munkaerőkkel is frissíteni. A 2019-es tulajdonosváltás óta minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a munkatársaknak biztonságot és stabil jövőképet biztosítsunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában