szponzorált tartalom

2020.03.02. 15:17

Junior Expo az Agria Parkban!

Immár XI. alkalommal kerül megrendezésre a Junior Expo Egerben! Ebben az évben a félszáz kiállítót felvonultató rendezvény kiemelt területe a Felvidék. Innen érkezik a legtöbb határon túli vállalkozó az Agria Parkba.

Az Agria Universitas Egyesület által életre hívott Junior Expo a fiatal vállalkozók találkozója és vására. A rendezvény lehetőséget ad a 35 év alatti vállalkozók bemutatkozára, kapcsolatépítésére és versenyére, mivel a szervező, Agria Universitas Egyesület kiemelt feladatának tekinti a tehetségek felkutatását és támogatását. A résztvevők kiállítói standokon mutathatják be vállalkozásukat a nagyközönségnek, miközben potenciális üzleti partnereikkel is találkozhatnak.

A Junior Expo kiállítás és vásár is egyben, ahol az egriek és az Egerbe látogatók egyedi kínálatból válogathatnak, különleges technológiákkal ismerkedhetnek meg, s különböző nyereményjátékokban vehetnek részt.

A Junior Expon felvonultatott vállalkozások között szakmai verseny zajlik, amelyen tanulmányutakat, a vállalkozásuk fejlesztéséhez szükséges képzéseket és a szervezők, valamint az 5 tagú zsűri által felajánlott értékes díjakat nyerhetnek.

 

Az első helyezett New York, a második helyezett Brüsszelben, a harmadik helyezett Bécsben vehet részt egy vállalkozásához illő szakmai programon az Agria Universitas Egyesület jóvoltából.

A Junior Expo-n számít a látogatók véleménye is: az ő szavazatuk alapján nyerhető el az Expo Közönségdíja, amely egy bécsi tanulmányútra jogosítja fel a díjazottat. A szavazatot leadók között is értékes tárgyjutalmakat sorsolunk ki!

A fiatal vállalkozók egymást is értékelhetik: ezt a célt szolgálja a Kiállítók díja. A díjazott szintén egy bécsi tanulmányúton vehet részt.

Idén is lesz Expo-túra nyereményjáték. A két nap során óránkénti sorsoláson találnak gazdára a kiállítók által felajánlott értékes ajándékcsomagok, egyedi készítésű termékek, szolgáltatási kedvezmények.

A rendezvény mindkét napján keressék az Expo-túra lapokat a Junior Expo információs pultjánál, Egerben az Agria Parkban!

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában