szponzorált tartalom

2020.12.28. 10:02

Mit tartogat nekünk a decemberi égbolt

Forrás: pixabay.com

Elérkeztünk a decemberhez, ami az év utolsó hónapja, viszont van amiben az első. A meteorológiai télnek ugyanis ez az első hónapja. Azért is jó, hogy ilyenkor vannak a csodás fénnyel teli ünnepek, mert bizony ez a legsötétebb hónap, szükségünk van hozzá a fényre. Ekkor a legrövidebbek ugyanis az évben a nappalok, és azt igencsak érezhetjük is. A régi megfigyelések szerint sok mindent megtudhatunk ilyenkor, nézzük is meg mik ezek.

Ha enyhén kezdődik a december

Népi hiedelmek szerint, ha a december enyhe idővel kezdődik akkor bizony kemény telünk lesz. Ha viszont a hónap végére lesz melegebb, akkor a tél márciusban már nem mutatja magát. Ha egész decemberben hideg van, akkor a tavasz nagyon hamar beköszönt. Hát, egyelőre mindenképpen melegnek mondhatjuk 2020 decemberét, szóval ez alapján sajnos hosszú télre számíthatunk. Persze ezek csak népi megfigyelések, és nem is a globális felmelegedés időszakában keletkeztek, de azért izgalmas figyelni az ilyen dolgokat.

December 6.

Jól tudjuk persze, hogy ekkor jön a Mikulás. De ami az időjárást illeti, ha ezen a napon esik a hó, azzal vége van az enyhe időnek, és csak tavasszal találkozhatunk vele újra. Idén ez nem történt meg, és ki tudja lesz-e egyáltalán hó, így csak a remény marad, hogy ébredhetünk idén fehér tájra.

December 12-14

Ha szemfülesek vagyunk, akkor ilyenkor érdemes felnézni az égre mert a Geminidák csillaghullás ilyenkor történik. Ha éppen nem felhős az ég, akkor próbáljuk meg kifigyelni a meteorrajt, és kívánjunk valami szépet az év végére.

Fotó: pixabay.com

Luca napja

December 13. Luca napja, ehhez a naphoz nagyon sok népszokás kapcsolódik. Ekkor kezdik el készíteni a lucaszéket, amit egészen karácsonyig minden nap csinálnak egy kicsit. Úgy tartja a legenda, hogy aki feláll a karácsonyi éjféli misén a saját maga által font Luca székére, az meglátja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor látszik a szarvuk. Ajjaj, elég veszélyes dolog. De a lányok ezen a napon megtudhatják a jövendőbelijük nevét is, ha bevetnek bizonyos fortélyokat.

De talán a legérdekesebb dolog ilyenkor, hogy a karácsonyig következő 12 nap időjárása mutatja meg az elkövetkezendő év 12 hónapjának az időjárását. Vagyis minden hónap úgy alakul, ahogy a neki megfelelő 12 nap egyike. Izgalmas!

Azt is tartja a népszokás, hogy ilyenkor nem szabad asszonyi munkákat végezni, sütni, főzni, mosni. Úgyhogy ne ezen a napon álljunk neki a karácsonyi süteményeknek. Ekkor csak szépen tervezzük meg mit szeretnénk. Ez a nap a nőknek a pihenésről szól, így lesz időnk lapozgatni az akciós újságokat, és a receptkönyveket, hogy kitaláljuk a karácsonyi menüt. A Penny akciós újságban mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet, másnap el is kezdhetjük sütni az aprósüteményeket. De ezen a pihenőnapon kiválaszthatjuk az ajándékokat is a családtagoknak online. Persze foglalkozhatunk a csillagászattal vagy a festészettel is, érdemes saját hobbijainkra időt szentelni.

December derekán

Ekkor tapasztalhatjuk a legkorábbi napnyugtákat az évben. Ez nem azt jelenti, hogy ez a legrövidebb nap. A napkelte még január első harmadáig később következik be.

December 21.

Szemben a meteorológiaival, a csillagászati tél csak ezen a napon kezdődik. Ez a téli napforduló jeles napja. Számos népi hagyomány kíséri ezt a napot, szerte a világon. Ilyenkor tartották a rómaiak a szaturnália ünnepét. De ehhez kapcsolódik a zsidó ünnep, a Hanuka is. Sőt valójában a karácsonyt is ide sorolhatjuk. Csillagászati szempontból nagyon érdekes nap ez. Az Északi-sarkon a nap például ezen a napon fel sem kel. Szerencse azért, hogy nálunk igen, még ha rövid időre is.

Fotó: pixabay.com

December 25.

Eljött karácsony első napja. A sok egyéb szokás mellett akad azért időjárásbeli megfigyelés is erre a napra. Azt tartja a mondás, hogy amennyiben karácsony első napja fehér akkor a húsvét zöld lesz, viszont ha fekete, akkor bizony fehér húsvétra készülhetünk.

December 31.

A hagyomány azt tartja, ha ezen a bulis éjszakán ragyognak a csillagok, akkor bőséges szép termés várható a következő évben. De sajnos ha szilveszterkor esik, akkor rossz termés várható. Amennyiben napos, kellemes időjárást tapasztalunk a napon és másnap is, akkor a termés egyenesen csodás lesz. Ehhez a naphoz rengeteg hiedelem kapcsolódik, főleg sok-sok babona. Szilveszter másnapjához meg még több. Egy biztos, ezt az évet most másként fogjuk elbúcsúztatni mint a többit, de abban megegyezhetünk, hogy örülünk, hogy vége van, és reméljük ennél csak jobb következik.

Fotó: pixabay.com

 

Egészen sok csodát tartogat nekünk ez a december. A sok nehézség ellenére is próbáljuk őket megélni, kicsit lenyugodni, és bízni a szép jövő évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában