hirdetés

2018.12.07. 06:20

Szerethető munkahely, komoly tervekkel

Megháromszorozzák az árbevételt.

A Stoking Trade Kft. éppen 25 esztendeje jött létre. A cég a tavalyi évben történt tulajdonosváltást követően új lendületet vett, s a 2017-es 470 millió forintos árbevételét megháromszorozta, így 2018-ban – történetében először túllépve az egymilliárd forintot – másfél milliárdos árbevétellel számol.

Barta József ügyvezető igazgatóval egy szerethető munkahelyen beszélgetünk. Ez a meghatározás nem egyszerűen egy rájuk mondott minősítés, hiszen idén először indulva a Szerethető munkahely pályázaton, mindjárt el is nyerték a címet. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a pályázatuk úgy indult, hogy a kolléganői megtalálták ezt a kiírást, s mivel emberileg is eléggé jó csapat jött össze, ők úgy érezték, hogy ezt érdemes megpályázni.

– Második éve fut ez a pályázat, mi először vettünk részt rajta és benne vagyunk abban a 125 cégben, amely elnyerte ezt a címet – mondta az igazgató.

Szavai szerint a jubileum nagyon fontos dolog számukra, amihez társult, hogy az elmúlt évben tulajdonosváltás történt, aminek következtében új irányvonalat vázoltak föl. Cél a növekedés és eredményesség. Tavaly szeptembertől húsz emberrel sikerült bővíteni a létszámot a műszaki területen és a fizikai állományban, így ma közel ötven dolgozót foglalkoztatnak.

– Ez nagyon jelentős előrelépés, és összhangban van a tulajdonosi elvárásokkal. Segítette a folyamatot, hogy egy húsz tagú munkahely-teremtő NFA-pályázatot is elnyertünk – hangsúlyozta Barta József.

A cégvezető a kápolnai önálló, saját tulajdonú székhelyről elmondta, hogy itt jelen pillanatban is folyik egy építkezés. Elég szűkösen lettek ugyanis a létszámbővülés miatt. Saját erőből, illetve partnerekkel végzik a munkákat, aminek az eredménye az lesz, hogy főként a műszaki terület egy kicsit még jobb munkakörülmények között dolgozik ezután majd.

– Sok apróságot is fejlesztettünk a saját munkaterületünkön. Nagyon sok eszközt vásároltunk. A cég árbevétele 2018-ban várhatóan meghaladja a másfél milliárd forintot. Ez azért nagyon jelentős, mert az elmúlt évet 470 millióval zárta a társaság úgy, hogy az elmúlt 25 évben az árbevétel egyszer sem érte el az egymilliárd forintot – mondta a cégvezető.

Tájékoztatása szerint főként generálkivitelezéseket szeretnének elvállalni. Amit elsősorban célul tűztek ki: acél és vasbeton szerkezetépítés, csarnoképítések, de természetesen a hagyományos építőiparban is otthon vannak. Egerben és Erdőtelken csarnokot építenek, Hatvanban rövidesen befejeznek egyet. Budapesten most is folyik egy nagyobb értékű családi ház építése.

– Újdonság lesz 2018-ban, hogy elindítjuk egy 21 lakásos társasház építését Egerben, saját bonyolításban – tette hozzá az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában