Eltűnt egy szó

Csak a közbeszédből, a szótárakban megmaradt, úgyhogy anyanyelvünket nem érte veszteség. A múlt század nyolcvanas éveinek elején jelent meg, bizonytalanul botladozva, hogy aztán több évtized alatt minden elképzelést felülmúló karriert fusson be. Épp, ahogy Madách írta: „Nem messiás-é minden újszülött, / Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak, / S csak későbben fejlik szokott pimasszá.” Messiás volt, a szocializmus messiása, tőle várták, hogy friss vért pumpáljon a magyar gazdaság egyre ziláltabban zakatoló szívébe, elhaló ereibe. A kísérlet nem sikerült, ám hívei mégsem ábrándultak ki belőle.

Az ám, a hívei! A rendszerváltozás után

egy új baloldali vallás Igéje lett e szó,

egyszerre volt alap, felépítmény és zárókő. Voltak szentjei, apostolai és prófétái, prédikálták nagyszerűségét a Parlamentben, televíziók, rádiók, újságok hirdették egyedül üdvözítő mivoltát. Megérte az internet korát is, hosszú éveken át ott is magasztalták. Ez a szó tudott lenni az Út, és tudott lenni a Cél, legalábbis ha az embernek volt kedve odafigyelni a hívek hordájára. De nem volt, mert a szót minden épelméjű magyar ember utálta, s dobott el, kapcsolt ki mindent, ha szembejött.

Mára eltűnt. Évek óta nem hallani. A hívei persze megvannak, ám egyre szűkebb fővárosi szalonokban, egyre halkabban ismételgetik egymásnak az Igét. Az életünkből szerencsére kikopott. Tegyünk egy próbát. Ön mikor hallotta legutóbb ezt a szót: „megszorítás”?