A HELYZET

2018.04.18. 06:30

Szegény Luca

Gajdics Ottó

Mészáros Luca félteni kezdte testi épségét. Ő az a lány, aki a közösségi médiában írt arról, hogy szerinte Magyarországon nincs jövőképe egy 22 évesnek. Eleinte úgy tűnt, hatalmas sikert ért el bejegyzésével, de mára úgy elszaporodtak az ellenséges reakciók is, hogy legszívesebben az országot is elhagyná miattuk.

Luca annyi idős, mint az én lányom, ezért sajnálom őt különösen. Sajnálom, amiért azt hitte, a Facebookon meg lehet bármit is normálisan beszélni. Sajnálom, mert az édesanyjával viszont még nem volt alkalma alaposan végiggondolni, hogy ha annak idején, amikor ő a világra jött (a Bokros-csomag nyomorát élveztük éppen!), így vélekedtek volna szülei, akkor ő most nem lenne. Sajnálom alkalmatlan tanárai miatt, akik nem tudták kellő hatékonysággal felmutatni számára azokat az értékeket, amelyek minden nélkülözés, minden fájdalom és borzalom ellenére értelmet adnak az életnek. Sajnálom, hogy egy kávéfőző lett az ő életének a szimbóluma.

Amikor az ember 22 éves, akkor bárhol, bármikor szűknek érzi a világot, megalázóan korlátozottnak a lehetőségeket. De azt sem árt tudni, hogy a jövőt más sem látja, mégsem csügged el mindenki. Amikor például az én gyerekeim megszülettek, a családtól, a barátoktól még használt hűtőszekrényt is kaptunk, nem csak kávé­főzőt. És eszünkbe sem jutott elmenni innen.

Mindenesetre ne bántsuk Lucát! Ő is csak áldozat.

A folyamatosan nyavalygó közérzetrombolók áldozata.

De szerencsére április nyolcadika óta nekik valóban nincs jövőjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!