Fejlesztés

2021.10.27. 19:00

Jobb körülményeket teremtettek Tiszanánán

A településen sokat tettek a szegregátumban élők életminőségének javításáért, ezt két, összesen közel négyszázmillió forintos támogatású projekt is segítette, mely lezárult. Ennek elemeit mutatták be szombaton. Az egyik középpontjában komplex, családokra fókuszáló többéves fejlesztés állt 103 tiszanánai bevonásával, a másikból lakhatást segítő beruházások valósultak meg, Csillagház s három új ikerház épült, s felújítottak egy bérlakást és a Csillagpontot.

M. H.

Dr. Tóth József, Tiszanána polgármestere a rendezvényen elmondta, nagyon jelentős támogatáshoz jutott a falu, melyből hatékonyan tudtunk segíteni ezeken az embereken.

– A következő uniós ciklusban is azon leszünk, hogy segíthessünk a rászorulóknak – tette hozzá.

Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett, hogy a szegregátumban élőknek lehetőséget adjanak arra, hogy kitörjenek ebből az élethelyzetből. A beszámolók után megtekintették a Csillagpontot s az új lakásokat.

Címkék#fejlesztés

Ezek is érdekelhetik