döntés

2021.11.05. 21:00

Nem engedték el a tartozásokat Gyönyösön

Törlesztenie kell a fizetési moratórium során felhalmozott tartozását a városi televíziónak, erről döntött a képviselő-testület az október végi ülésén.

Sz. Sz. I.

Az önkormányzat a pandémiás helyzetre való tekintettel tavaly március elseje és június 30., valamint a múlt esztendőben a november elseje és december 31. közötti időszakra, együttvéve hat hónapra biztosította a helyi televíziónak a bérleti díjfizetés szüneteltetését. A fél év alatt valamivel több mint négymillió forint tartozást halmozott fel a cég, amely ennek az elengedését kérte a grémiumtól.

Miután ezt a kérést az önkormányzat pénzügyi bizottsága sem támogatta, ezért a képviselő-testület elutasította a televízió kérelmét. A döntés indoklásában az szerepel, hogy a városi tévé a működését nem csak az önkormányzati támogatásból, de a mozi bevételéből is finanszírozza, s mivel a filmszínházak nyár óta ismét kezdenek bevételt termelni, lesz mód a törlesztésre.

Az ülésen az Új Nap Egyesület tartozáselengedésre irányuló kérelmét is elutasította a testület. Az egyesület 2019-ben a programja segítésére kapott a helyhatóságtól hatmillió forint visszatérítendő támogatást, amelyből közel 1,3 millió forintot nem fizetett meg. A képviselők a következetesség elvét szem előtt tartva nem engedték el az egyesület tartozását. Ugyanakkor, a törlesztés megkönnyítése érdekében öthavi, egyenlő részletekben történő fizetés lehetőségét biztosították a jövő év márciusának végéig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!