ásatás

2021.08.16. 13:00

Hamarosan újra nyílt nap lesz Abasáron

Az előkerült romok állagmegóvását végzik a településen zajló ásatáson, amely Aba Sámuel király sírját hivatott megtalálni.

Sz. Sz. I.

Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója, a feltárás vezetője lapunknak elmondta, hogy az ­Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának és az intézet munkájának köszönhetően a már feltárt terület egy részén, az örökségvédelmi felújítási engedélyes terveknek megfelelően, a romok megóvására, kiegészítő lábazati elemeket raknak a régiek megerősítésére.

– Mindennek köszönhetően a kolostornak és a bencés főtemplom szentélyének a falai újra kezdenek egységes képet mutatni annak érdekében, hogy a történeti emlékhely, amelynek a jelentősége nemzeti szintű, végre látogathatóvá váljon nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is – közölte Makoldi Miklós.

Kazsu Attila polgármestertől azt is megtudtuk, hogy az ásatáson a következő nyílt nap augusztus 28-án lesz, amikor délután fél egytől szakvezetés mellett tekinthetik meg a feltárást az érdeklődők.

Címkék#ásatás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!