művészet

2021.10.13. 17:00

Téli tárlattal jelentkezett a Szabadkéz Művésztelep

Szombaton nyílt a Szabadkéz Galéria első téli művésztelepén született alkotásokból kiállítás a Magyar Tár Házban Szihalomban.

S. S.

A tárlatot Barnás Ferenc író nyitotta meg. A kiállító képzőművészek: Ferenczy Zsolt, Gulyás Andrea Katalin, Huszár Imre, Horváth Fanni, Kótai Tamás, Lőwenberger Patrik, Kádár Emese, Orosz Csaba, Szurcsik József, Tóth Vivien.

A Hírlap kérdésére a fiatal alkotó, Gulyás Andrea Katalin elmondta: januárban, hagyományosan tíz résztvevővel működött az első alkalommal meghirdetett téli művésztelep. Idén csak két hetet tudtak az alkotók együtt tölteni, s ez a viszonylag rövid idő nem mindig elegendő egy-egy alkotás kiérlelésére. Ezért történt úgy, hogy az ott kapott inspirációk alapján elkészült műveket csak most vitték közönség elé.

– A Magyar Tár-Házban látható kiállításunk megszervezésében hárman működtünk közre. Rajtam kívül Kótai Tamás és Huszár Imre dolgozott a tárlat összeállításán. Egy-egy művész általában egy-két alkotását tekintik meg az érdeklődők.

Kérdésünkre Gulyás Andrea Katalin elmondta, hogy ő egy installációval jelentkezett Útvesztő címmel. Turistajelzéseket viselő fakorongok egy-egy darabját szorították úgy össze, hogy így egy új, mély értelmezést hordoznak.

Címkék#művészet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!