Mária-kálvária

2021.08.03. 19:00

Zarándoklatot szerveztek Bükkszékre

A Mária-kálvária átadásának első évfordulóján zarándoklatot szerveztek szombaton Tarnaszentmáriáról Bükkszékre a Mária út Egyesület és Árvai Ferenc siroki plébános kezdeményezésére.

B. K.

A zarándoklathoz csatlakozók reggel nyolc órakor indultak Tarnaszentmáriáról, a Sarlós Boldogasszony-templomtól, és délután fél kettőre értek Bükkszékre, a Szent Anna parkba, ahol kis pihenő után szentmisén vehettek részt.

Ezt követően következett a Mária-út ünnepélyes felfestése, amely azt jelzi, hogy mostantól a Mária-keresztút hivatalosan is része a Mária-útnak, a Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózatnak. Ezzel a vallási turizmus szerves része lett a helyszín, és további vonzerőt jelenthet a helyi idegenforgalom számára.

Árvai Ferenctől megtudtuk, hogy azok a hívők, akik csendben, imádkozva végigsétálnak a stációk mellett, a hit erejével erőt, reményt és vigaszt kaphatnak saját, nehéz élethelyzetük megoldásához.

Az elmúlt évben sokan kerestek és találtak megnyugvást és vigaszt a hit erejéből merítve ezen a helyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!