Nagy Viktória Csenge

2019.11.07. 07:00

Mit teszünk mi itt és ma a környezetért?

A környezetünk szennyezésének legismertebb módja a szemetelés.

EKE Gyakorlóiskola 9. A

Szelektív gyűjtés Fotó: Shutterstock

Én már kicsiként megtanultam, hogy nem szabad szemetelni, de ahogy látom, már nem sok gyereknek tanították ezt meg. Viszont a környezetvédelem igenis fontos. Néhány osztálytársamat megkérdeztem, hogy ők mit tesznek a környezetért.

Mirtill azt mondta, odafigyel, hogy ne szemeteljen, meg arra is, hogy kevesebb vizet fogyasszon. Elmesélte, hogy nyolcadikban az egész iskola elment Abasáron szemetet szedni. Elég sok összegyűlt, ami egyszerre jó, meg szégyen is szerinte. Mirtill követi a Facebookon a Greenpeace-t, ami egy környezetszennyezés elleni kampányt folytató szervezet.

Zsani úgy gondolja, fontos, hogy felszedjük a szemetet. Vivi pedig azt mondta, próbálja a dobozokat összegyűjteni, hogy újra tudja hasznosítani őket. Nem hagyja feleslegesen égve a lámpát, amikor nem kell.

Szelektív gyűjtés Fotó: Shutterstock

Összefoglalva, ha mindenki odafigyelne, a Föld sokkal egészségesebb lenne. Rengeteg vizet spórolhatsz, ha esővízzel locsolsz, ha feleslegesen nem folyatod a vizet, sokat számít, ha szelektíven gyűjtöd a hulladékot, ha lekapcsolod a villanyt, ha nincs rá szükség! Hagyd a nejlont, vigyél magaddal vászontáskát! A legalkalmasabb időpont a Föld megvédésére az lett volna, mikor elkezdődött a szennyezés… A második legalkalmasabb időpont a MOST!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!