SÉTA

2015.03.29. 14:11

A szilvásváradi kisdiákok megrajzolták élményeiket

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) tavaly ősszel pályázatot írt ki „Az iskola közös ügyünk... Oszd meg élményeidet!” címmel.

HEOL

A pályázatra a szilvásváradi általános iskola tanulói is küldtek be pályamunkákat, amelyek témája az „Erdészek a gyermekekért” című projekt keretében megrendezett akadályverseny volt. Diákjaik élményeiket rajzokban, elbeszélésekben, illetve versben örökítették meg.
Az eredményhirdetést március elején tartották. A KLIK által küldött e-mailből kiderült, hogy több mint száz pályázat érkezett az ország különböző iskoláiból. Ezek közül válogatták ki a legjobbakat. Három díjat és öt különdíjat osztottak ki. Nagy örömükre az egyik különdíjat,  50 ezer forint értékű könyvutalványt a szilvásváradi intézmény tanulói kapták.


Az ünnepélyes díjátadót március 19-én Törökbálinton rendezték meg. Nemcsák Károly színművész produkciója után Hanesz József, a KLIK elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében utalt rá, mennyire büszke arra, hogy ennyi tehetséges diákja és magasan kvalifikált pedagógusa van a magyar oktatásnak. Arra biztatta a gyerekeket, hogy a jövőben is őrizzék meg a lelkesedésüket és az alkotókedvüket. A beszéd után minden nyertes átvehette jól megérdemelt jutalmát.
A szilvásiaknál kiemelték, hogy a gyerekek nem csupán az iskolapadokban, hanem az iskola falain kívül, a tapasztalatokra, a gyakorlatra építve szereznek tudást. Méltatták a kreatív rajzokat, az ötletes fogalmazásokat és verset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!