Sport

2008.02.04. 19:28

Kiváló lehetőség a magyar válogatottnak

Már csak négy nap van hátra az első magyarországi téli strandfocitorna, a Nestea Indoor Beach Soccer Show kezdetéig.

B. Cs.

[caption id="" align="alignright" width="278"] Izsvák Zsolt (balra): - Az előkészületek a legnagyobb rendben zajlanak. Fotó: strandfoci.hu
[/caption] A mai budapesti sajtótájékoztatón Bódi Attila, a magyar válogatott szövetségi edzője bizakodva beszélt a jövővel kapcsolatban, de azért a nehézségekre is kitért.

– Furcsa, egyben persze örömteli is a helyzet, hiszen az évnek ebben a szakaszában korábban nem volt lehetőségünk találkozni, legalábbis nem a strandfoci keretében – mondta a szakember. – Gyakorlatilag augusztusban láttuk utoljára egymást, azóta mindenki nagypályán, illetve a futsalcsapatában rúgta a labdát. Eleve nagyon kevés lehetőségünk van együtt készülni, így minden ilyen alkalmat meg kell ragadnunk, hiszen a nagy hátrányunk riválisainkkal szemben az, hogy az év csak egy kisebb részében, tulajdonképpen pár hétig vagyunk homokon. Svájcban, amely közvetlenül a szoros értelemben vett élvonal mögött helyezkedik el a játékerőt illetően a világon, a válogatottnak egy speciális csarnokban egész évben lehetősége van a gyakorlásra, a játékosok pedig szinte csak a strandfocira koncentrálhatnak. Nagy változás a korábbi évekhez képest, hogy idén először nem a nyár végén, hanem már májusban megrendezik a világbajnoki selejtezőket, ameddig már csak pár hónapunk van hátra. Fontos lenne, hogy minél többször összejöjjünk, hiszen most még arról is meg kell győződnöm, ki, milyen formában van, rendelkezésemre tud-e állni.

Szente Tamás, a válogatott egyik erőssége már több alkalommal bizonyíthatott mind a svájci, mind a lengyel, mind pedig a német együttes ellen.

– Kifejezetten pozitív emlékeim vannak ezekről a csapatokról, nagyon jó meccseket játszottunk velük. Nagyon örülök annak, hogy ismét strandfocizhatok, hiszen ilyenkor télen erre még nem volt lehetőségünk. Riválisaink egyelőre jobb körülmények között készülhetnek, így nem könnyű velük felvenni a versenyt. A múltban már többször is közel álltunk egy nagy bravúrhoz – latolgatta az esélyeket a gólerős játékos.

Izsvák Zsolt, a sportág hivatalos hazai promótere beszámolt róla, hogy az előkészületek a legnagyobb rendben zajlanak, így hamarosan homok lepi majd el a hétvégi torna helyszínét, az egri körcsarnokot. A jegyárak barátinak mondhatók, hiszen a napijegy 900 forintba kerül majd, ezért mindhárom napon reggeltől késő estig láthat a nagyérdemű színvonalas találkozókat, gyermekmérkőzéseket, valamint a riói karneváli hangulatot idéző zenés-táncos bemutatókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!