Sport

2009.04.09. 11:30

Az atléták célja a tömegbázis szélesítése

Százkilencven rajthoz állást regisztráltak a szervezők a Hevesen rendezett megyei fedett pályás bajnokságon, ahol a viadal után Petrovai Józsefet választották a Heves Megyei Atlétika Szövetség elnökének.

HEOL

A versenyzők 60 méteres síkfutásban és távolugrásban mérték össze felkészültségüket a tízéves korosztálytól egészen a felnőttekig. A mezőnyben legtöbben általános iskolás korú versenyzőként álltak rajthoz, elsősorban Egert, Gyöngyöst, Hatvant és Hevest képviselve.
A futamokat követően újraválasztották a Heves Megyei Atlétika Szövetség elnökségét, melyben megköszönték Csordás Mátyás ötéves munkáját. A tagok az egri Petrovai Józsefnek szavaztak bizalmat az elkövetkező ciklusra. Az elnökség tagjaként Fejes Péter (Eger), Varga Csaba (Gyöngyös), Kurucz Gergely (Hatvan) és Kovács Gyula (Heves) tevékenykedik majd. A vezetés részéről egyhangúlag elfogadott célként fogalmazták meg az eddig is minőséget elért atléták patronálását, illetve az atlétika tömegbázisának szélesítését.

A megyei bajnokság dobogósai.
60 m síkfutás, 1999-es kcs., lányok: 1. Sipos Csenge (Heves) 9,33 mp, 2. Tóth Enikő (Heves) 9,84. Fiúk: 1. Kovács Iván (Heves) 9.00, 2. Bezzeg Péter (Heves) 9.65, 3. Gyarmati Márton (Heves) 9,73.
1998-as kcs., lányok: 1. Egyed Luca (Heves) 9,09, 2. Szabó Dorottya (Eger) 9,66, 3. Huszár Gyöngyi (Eger) 10,19. Fiúk: 1. Erdélyi Bence (Eger) 8,93, 2. Bóta Erik (Heves) 8,94, 3. Bóta Márk (Heves) 9,21.
1997-es kcs., lányok: 1. Pósa Fruzsina (Heves) 8,94, 2. Fricz Nikolett (Heves) 9,30, 3. Mészáros Dorina (Heves) 9,44. Fiúk: 1. Sipos Martin (Heves) 9,28, 2. Pető Patrik (Heves) 9,30, 3. Gyarmati Balázs (Heves) 9,54.

1996-os kcs., lányok: 1. Bakó Anett (Hatvan) 8,78, 2. Bognár Bernadett (Hatvan) 8,95, 3. Lukács Vivien (Heves) 8,98. Fiúk: 1. Kéri Dávid (Hatvan) 8,22, 2. Tősér Ádám (Heves) 8,41, 3. Együd Máté (Heves) 8,62.
1995-ös kcs., lányok: 1. Szabó Adrienn (Eger) 8,51, 2. Erdélyi Kata (Heves) 8,73, 3. Molnár Eszter (Eger) 8,89. Fiúk: 1. Kis Bence (Gyöngyös) 7,55, 2. Nagy Kristóf (Heves) 8,12, 3. Nyíri Tamás (Eger) 8,18.
1994-es kcs., lányok: 1. Obercián Anna (Eger) 8,55, 1. Rátkai Anita (Heves) 8,92, 3. Verhóczki Zsanett (Eger) 9,40. Fiúk: 1. Nagy Gábor (Eger) 7,52, 2. Lőcsei Bence (Eger) 7,65, 3. Kardos József (Eger) 7,88.
1992–93-as kcs., lányok: 1. Keresztesi Dalma (Heves) 8,35, 2. Kecskés Dóra (Heves) 8,46, 3. Nagy Nóra (Heves) 8,67. Fiúk: 1. Agócs Bence (Heves) 7,50, 2. Molnár Balázs (Eger) 7,52, 3. Linkecs Larion (Eger) 7,58.
1991-es kcs., lányok: 1. Asszonyi Evelin (Eger) 8,03. Fiúk: 1. Balogh Dániel (Heves) 7,31, 2. Seress Richárd (Eger) 7,68 3. Kozma István (Heves) 8,09.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Petrovai József (balra) a minőséget elért atléták patronálását is kiemelt feladatnak tekinti. Fotó: Pilisy Elemér
[/caption]

Távolugrás, 1999-es kcs., lányok: 1. Sipos Csenge (Heves) 368 cm, 1. Tóth Enikő (Heves) 333.
Fiúk: 1. Bezzeg Péter (Heves) 375, 2. Gyarmati Márton (Heves) 360, 3. Kovács Noel (Heves) 298.
1998-as kcs., lányok: 1. Együd Luca (Heves) 366, 2. Nemes Bernadett (Eger) 357, 3. Szabó Dorottya (Eger) 347. Fiúk: 1. Erdélyi Bence (Eger) 416, 2. Linkecs Patrik (Eger) 386, 3. Bóta Erik (Heves) 376.
1997-es kcs., lányok: 1. Fricz Nikolett (Heves) 427, 2. Jónási Kata (Heves) 384, 3. Dósa Fruzsina (Heves) 375. Fiúk: 1. Sipos Martin (Heves) 386, 2. Gyarmati Balázs (Heves) 382, 3. Csibi Erik (Heves) 381.
1996-os kcs., lányok: 1. Rácz Zsófia (Eger) 402, 2. Petri Nikolett (Heves) 399, 3. Bakó Anett (Hatvan) 398. Fiúk: 1. Tősér Ádám (Heves) 460, Kéri Dávid (Heves) 387), 3. Együd Máté (Heves) 380.

1995-ös kcs., lányok: 1. Erdélyi Kata (Heves) 434, 2. Molnár Eszter (Eger) 418, 3. Szabó Adrienn (Eger) 392. Fiúk: 1. Kiss Bence (Gyöngyös) 499, 2. Nyíri Tamás (Eger) 425, 3. Novák László (Heves) 359.
1994-es kcs., lányok: 1. Rátkai Anita (Heves) 415, 2. Verhóczki Zsanett (Eger) 409, 3. Obercián Anna (Eger) 408. Fiúk: 1. Lőcsei Bence (Eger) 557, 2. Nagy Gábor (Eger) 544, 3. Szilágyi Dániel (Eger) 535.
1992–93-as kcs., lányok: 1. Nagy Nóra (Heves) 439, 2. Kecskés Dóra (Heves) 431, 3. Keresztesi Dalma (Heves) 416. Fiúk: 1. Linkecs Larion (Eger) 573, 2. Molnár Balázs (Eger) 549, 3. Agócs Bence (Heves) 494.
1991 után születettek: 1. Asszonyi Evelin (Eger) 490. Fiúk: 1. Seress Richárd (Eger) 570, 2. Kozma István (Heves) 566, 3. Balogh Dániel (Heves) 548.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!