Sport

2009.04.05. 12:02

Turán csalódott az Eger Ralin történtek miatt

Nagy reményekkel, remek felkészültségi állapotban várta az Eger Ralit a Turán Frigyes, Zsíros Gábor páros, a Synergon Turán Motorsport versenyzői. A csapat ebben az idényben a Skodára szavazott, a szombati futam azonban még nem igazolta döntésük helyességét.

HEOL

A Skoda Octavia WRC első találkozásra nem a baráti oldalát mutatta, a csapat legnagyobb sajnálatára váltóhiba miatt fel kellett adniuk a versenyt szombat délelőtt.
- Az első gyorsaságink kifejezetten jól sikerült, de a következő szakaszon megszűnt az aktív hajtáshoz nélkülözhetetlen olajnyomás. Így meglehetősen izgalmas autózni, hiszen minden féktávon megelőzi az autó hátulja az elejét, úgyhogy megpróbáltunk egy kicsit visszafogottabban menni. Már ezt is nagyon sajnáltuk, hiszen komolyan rákészültünk a második és a harmadik gyorsaságira, de nem tudtunk olyan időt autózni, amilyet szerettünk volna. De ekkor még nem tudtuk, hogy az új autó tartogat számunkra további meglepetéseket is – nyilatkozta csalódottan Turán Frigyes.

A versenyzők bevallásuk szerint ismerkedős tempót diktáltak, ennél azért tudtak volna gyorsabban is versenyezni, a hidraulikus meghibásodás azonban visszavetette őket. A szervízparkban ezt a hibát helyre tették, a lassító szakaszban bekövetkezett problémát viszont már nem tudták orvosolni.
- Még teljesítettük a negyedik gyorsaságit, de a célban váltóhiba miatt kénytelenek voltunk feladni a versenyt – mesélte Turán Frigyes. - A lassítóban hatodik sebességben maradt a váltó, pedig már hármasba vissza kellett volna kapcsolni. Így nem lehetett tovább autózni, ki kellett állnunk a versenyből. A tesztek során semmi jelét nem mutatta az autó annak, hogy bármi baja lehet.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A két versenyző legközelebb a miskolci futamon teszi próbára a Skoda Octavia WRC-t.
[/caption]

A csalódott versenyző azonban nem szeretne a történteken rágódni, inkább azon gondolkodik, hogyan tudnának úgy továbblépni, hogy jól szerepelhessenek. A csapat továbbra is elszántan készül a miskolci futamra, s bíznak benne, hogy az új Skoda három hét múlva már nem lesz ilyen tréfás kedvében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!