Sport

2009.06.16. 16:20

Magda Róbert már csak szurkolóként segíti a GYFKK-t

Nagy reményekkel vágott neki a Gyöngyösi Főiskolai KK a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 2008/2009-es bajnoki évének, amely a klub számára drámai módon végződött. A gárda három év után elvesztette élvonalbeli tagságát, s most a szakosztályvezető is távozik.

Sike Károly

– Vélhetően alaposan átgondolta, mielőtt meghozta a döntését.
– Elhatározásom végleges, június 30-ai hatállyal felhagyok szakosztályvezetői tisztségemmel, s a jövőben kívülről, már csak szurkolóként igyekszem segíteni a csapatot – kezdte dr. Magda Róbert, aki 1998-ban Bodó Attila helyét vette át, s az NB II-ből egészen az élvonalig kísérte csapatát, most mégis úgy döntött, befejezi sportvezetői tevékenységét. – Reményeim szerint addigra rendeződik a csapat jövője, lezárulnak a függőben lévő tárgyalások és úgy távozhatom, hogy nincsenek kételyek a klub jövőjével kapcsolatban.

– Az elhatározásában a gyenge bajnoki szereplés okozta csalódottság is közrejátszott?
– Nem erről van szó. Elsősorban közgazdász vagyok, s az élet ezen területén szeretnék minél sikeresebb lenni. Az utóbbi három évben azonban annyira megnövekedtek a csapat körüli teendők, hogy az túl sok időt vett el hivatásomtól. Más kluboknál ez főállású munkakör. Félreértés ne essék, én sem egyedül végeztem a feladatokat, hiszen nagyon sok segítséget kaptam az édesapámtól, Magda Sándortól, Marczin Zsolttól, Tóth Józseftől és az utóbbi években már Kis Róbert is tevékenyen részt vállalt az ügyek intézésében.

A 2007/2008-as bajnoki év a számok nyelvén

Gyöngyösi FKK (2008/2009)

Otthon 16 8 2 6 482:471 18

Idegenben 16 2 2 12 449:523 6

Összesen 32 10 4 18 931:994 24

– Górcső alá helyezve az elmúlt hónapok történéseit, miben látja a kiesés legfőbb okozóját?
– Ez eléggé összetett. Egyrészt, az idősebb és a fiatalabb játékosok aránya talán nem volt teljesen optimális. Ez az edzésmunkában és a mérkőzéseken is nehézségeket jelentett. A csapategység és az kellő összhang többször is megkérdőjeleződött. A korábban szép sikereket elért kézilabdások már nem volt annyira motiváltak, mint más társaik. Nem mehetünk el szó nélkül a csapatot sújtó példátlan sérüléshullám mellett sem. A bajnokság során Nagy Levente, Perger Zsolt, Kiss Imre, Jozef Hantak, dr. Czina József és Szobol Zsolt is hosszabb-rövidebb időre harcképtelenné vált, amivel szintén meg kellett küzdeni.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dr. Magda Róbert elhatározása végleges: június 30-ai hatállyal megválik szakvezetői tisztségétől. Fotó: Lénárt Márton.
[/caption]

– Megkerülhetetlen a téma: egy időben hallani lehetett a klubvezetés és a csapat közti nem teljesen felhőtlen viszonyról is. Erről árulkodik több játékos váratlan távozása, a szerződésbontások, a különböző pénzügyi szankciók. Nyilván ez az eredménytelenségből is fakad, kívülállók körében azonban ezek az intézkedések komoly kételyeket ébresztettek.
– Minden játékostól próbáltunk kulturált módon elválni, ezt a másik fél is meg tudja erősíteni. Tény, hogy ezeket a döntéseket a csalódottság szülte, hiszen jó néhány esetben nyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. Nem sok, 3–4 összecsapásról van szó, de ezek döntően befolyásolták a helyezéseket. A pénzügyi szankciók is a sikertelenségre vezethetők vissza, hiszen a támogatóink kerek perec megmondták, ők ezért nem tudnak fizetni, így mi is kénytelenek voltunk lépésre szánni magunkat.

– Az edző személyének megválasztása kétszer is kudarcba fulladt. Csík János távozása óta senki nem tudott igazán sikeres trénerré válni a Mátraalján. Ez mivel magyarázható?
– Az utolsó nagy pedagógus Csík János volt, ez egyértelmű. Az utóbbi három edzőből ez a fajta tapasztalat hiányzott. A korábbi szövetségi kapitány nagyon jól megtalálta a közös hangot az idősebb és a fiatalabb generáció képviselőivel egyaránt. Éles József kinevezése kényszerhelyzet volt, de ismerve a játékos-múltját bíztunk benne, hogy szakvezetőként is sikeres lehet. Ám hozzátenném, a kudarcok miatt nem csak edzők, a játékosok is ugyanúgy felelősek.

– Visszagondolva az elmúlt egy évre, akad-e olyan dolog, amit utólag másként csinálna?
– Talán egy-két játékos leigazolása hiba volt. De továbbra is fenntartom, azzal a kerettel, amellyel nekivágtunk a bajnokságnak a első hat között lett volna a helyünk. Megint csak a csapat felelősségét kell megemlítenem, hiszen, ha valaki annyira profi játékos, mint amilyennek tartja magát, talán nem ártott volna ezt bizonyítani is. Nem az edző és nem a klubvezetők hagyták ki a helyzeteket, amiért súlyos árat fizettünk.

A házi góllövőlista

219 gólos: Marián Kleis (az NB I. összesített góllövőlistáján is az első helyen végzett), 94 gólos: Bendó Csaba, 93 gólos: Hímer Zoltán, 92 gólos: Szabó Péter, 80 gólos: Nigrínyi Tibor, 70 gólos: Michal Kopco, 66 gólos: Benis Bence, 52 gólos: Szobol Zsolt, 44 gólos: Kocsis Csaba, 39 gólos: Kiss Imre, 31 gólos: dr. Czina József, 25 gólos: Jozef Hantak, 10 gólos: Zlatko Dimitrovszki, 8 gólos: Tarjányi Dávid, 5 gólos: Habuczki Tamás, 2 gólos: Kis István, 1 gólos: Kovács János.

– Beszéljünk a klub további sorsának alakulásáról is. Hogyan látja a jövőt, amely információnk szerint még mindig a Pécs kezében van?
– Kilencvenöt százalék, hogy az NB I/B Nyugati-csoportjában bajnoki címet szerzett Pécsi VSE nem tudja vállalni a feljebblépést, így ugyanennyi esély van arra is, hogy megőrizzük élvonalbeli tagságunkat. Bárhogy is alakuljon a csapat jövője, van egy NB I/B-s női csapatunk, amely mellett teljes mellszélességgel kiállunk.

A bajnokság végeredménye

1. MKB-Veszprémi KC, 2. Pick-Szeged, 3. Dunaferr SE, 4. PLER KC, 5. Balatonfüredi KC, 6. Tatabánya Carbonex KC, 7. Mezőkövesdi KC, 8. DKSE-Airport Debrecen, 9. Csurgói KK, 10. Budapest Bank-Kecskeméti KC, 11. Gyöngyösi Főiskolai KK, 12. Százhalombattai KE, 13. Győri ETO FKC, 14. Komlói BSK.

– Van-e már jelölt a megüresedett szakosztályvezetői posztra? Milyen szerepet vállal az utódkeresésben?
– A napi feladatokat illetően a technikai vezetőként tevékenykedő Kis Róbertre, valamint a játékosok és a vezetőség között úgymond kapocsként funkcionáló Habuczki Tamásra hárul nagyobb teher. Mivel a Károly Róbert Főiskola mellett a városi önkormányzat is egyre markánsabban megjelenik a klub mögött, vélhetően mindkét fél delegál majd további vezetőségi tagokat. A szakosztályvezetői poszt egyenlőre betöltetlen.

Az alapszakasz végeredménye
1. Veszprém 26 26 – – 951:630 52
2. Szeged 26 24 – 2 800:624 48
3. Dunaferr 26 19 – 7 773:653 38
4. PLER 26 16 1 9 720:674 33
5. Balatonfüred 26 14 3 9 692:689 31
6. Tatabánya 26 12 3 11 749:758 27
7. Debrecen 26 11 4 11 732:739 26
8. Mezőkövesd 26 10 3 13 713:759 23
9. Gyöngyös 26 7 4 15 744:805 18
10. Kecskemét 26 7 4 15 697:771 18
11. Százhalombatta 26 6 4 16 652:779 16
12. Csurgó 26 6 4 16 688:751 16
13. Győr 26 3 4 19 623:769 10
14. Komló 26 3 2 21 671:804 8

Rájátszás a 9–12. helyért
9. Csurgó 6 5 1 – 188:148 12 (1)
10. Kecskemét 6 3 1 2 172:165 10 (3)
11. Gyöngyösi FKK 6 3 – 3 187:189 10 (4)
12. Százhalombatta 6 – – 6 158:203 2 (2)
Megjegyzés: zárójelben az alapszakaszból hozott pontok szerepelnek.

Otthon 16 8 2 6 482:471 18

Idegenben 16 2 2 12 449:523 6

Összesen 32 10 4 18 931:994 24 A bajnokság végeredménye 1. MKB-Veszprémi KC, 2. Pick-Szeged, 3. Dunaferr SE, 4. PLER KC, 5. Balatonfüredi KC, 6. Tatabánya Carbonex KC, 7. Mezőkövesdi KC, 8. DKSE-Airport Debrecen, 9. Csurgói KK, 10. Budapest Bank-Kecskeméti KC, 11. Gyöngyösi Főiskolai KK, 12. Százhalombattai KE, 13. Győri ETO FKC, 14. Komlói BSK. A házi góllövőlista 219 gólos: Marián Kleis (az NB I. összesített góllövőlistáján is az első helyen végzett), 94 gólos: Bendó Csaba, 93 gólos: Hímer Zoltán, 92 gólos: Szabó Péter, 80 gólos: Nigrínyi Tibor, 70 gólos: Michal Kopco, 66 gólos: Benis Bence, 52 gólos: Szobol Zsolt, 44 gólos: Kocsis Csaba, 39 gólos: Kiss Imre, 31 gólos: dr. Czina József, 25 gólos: Jozef Hantak, 10 gólos: Zlatko Dimitrovszki, 8 gólos: Tarjányi Dávid, 5 gólos: Habuczki Tamás, 2 gólos: Kis István, 1 gólos: Kovács János. Dr. Magda Róbert elhatározása végleges: június 30-ai hatállyal megválik szakvezetői tisztségétől. Fotó: Lénárt Márton. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!