Sport

2009.10.09. 14:20

A győzelem lehet gyógyír a markaziaknak

Az előkelő helyezések szempontjából különösen érdekes mérkőzéseket Hatvanban és Markazon rendeznek a labdarúgó megyei I. osztály 9. fordulójában.

Fesztbaum Béla


Az FC Hatvan kapott gólok nélküli két idegenbeli győzelem után tér haza ismét, és fogadja az idegenben még gólt sem kapott Nagyrédét. Ilyen „apró” érdekességektől fűszerezett a két együttes közelmúltja, s mi több, a vendégcsapat még veretlen.

Nagy Gábor edző gárdája képes bárhol nyerni, vagy pontot szerezni. A hatvani szakvezető Győri Zoltán fiataljai fegyelmezett játékkal kiegyenlíthetik a nagyobb tapasztalatot.

A Markaz elvesztette ugyan veretlenségét Nagyrédén, de nem az bosszantja az újoncot.

– Megfellebbezzük a fegyelmi bizottság döntését, túlzásnak tartjuk Simon Attila nyolc hetes eltiltását – mondja Fehér Gyula, a markaziak játékos-edzője. – Az elnökünk kéthónapos eltiltása a kispadról szintén érthetetlen, szerintünk a játékvezető rosszul töltötte ki a jegyzőkönyvet. Mindentől függetlenül az Andornaktálya ellen is a győzelem a cél, még ha harmadszor is Szolnok megyei játékvezetőket kell elfogadnunk – méltatlankodott és egyben bizakodott Fehér.

A 9. forduló párosítása

Szombat, 15.00 Játékvezető

Bélapátfalva (15.) – Tarnaleleszi MSE (12.) Tóth Z.

Pétervására (3.) – Gyöngyöshalász (9.) Tyukodi J.

Verpelét (10.) – Egerszalók (7.) Szarvas J.

Füzesabony (14.) – Felsőtárkány (1.) Lánczos G.

Lőrinci (16.) – Novaj-Ostoros (8.) Sipeki A.

Vasárnap, 15.00

FC Hatvan (2.) – Nagyréde (4.) Pest m-i jv.

Markaz (6.) – Andornaktálya (5.) Szolnok m-i jv.

Atkár (13.) – Besenyőtelek (11.) Dudás S.

Fut a Felsőtárkány szekere, a kocsi ismerősöket visz nyerni a szebb napokra emlékező Füzesabony otthonába. A Pétervására aligha enged a Gyöngyöshalász akaratának, Érsek Szabolcséknak nehéz gólt rúgni. Győzelemmel meg is előzheti a Verpelét az Egerszalókot, sőt, esetleg másokat is. A Bélapátfalva javulgat, de a Tarnaleleszi MSE sem csak vesztésre ítéltetett. A mindössze két gólt szerzett Lőrinci otthonában három pontra vadászhat a Novaj-Ostoros. Az Atkár gondterhes, amit a Besenyőtelek kihasználhat.

 

Képaláírás: A Nagyrédén kiállított Simon Attila (elöl) eltiltását túlzottnak tartják a markaziak. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON.

Bélapátfalva (15.) – Tarnaleleszi MSE (12.) Tóth Z.

Pétervására (3.) – Gyöngyöshalász (9.) Tyukodi J.

Verpelét (10.) – Egerszalók (7.) Szarvas J.

Füzesabony (14.) – Felsőtárkány (1.) Lánczos G.

Lőrinci (16.) – Novaj-Ostoros (8.) Sipeki A.

Vasárnap, 15.00

FC Hatvan (2.) – Nagyréde (4.) Pest m-i jv.

Markaz (6.) – Andornaktálya (5.) Szolnok m-i jv.

Atkár (13.) – Besenyőtelek (11.) Dudás S.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!