Sport

2009.10.07. 12:07

A hetvenhez közelítve is hű a labdához Szonda Mihály

Még azokban az időkben kezdett el futballozni Szonda Mihály, amikor a gyerekek csak szülői parancsra vetettek véget a játéknak, pedig már leszállt a gyepre az esti harmat, sőt a Hold is világított.

Fesztbaum Béla

– Túrkevén nőttem fel, 17 évesen már helyet kaptam a megyei I. osztályú helyi felnőtt csapatban – emlékezik a katonai szolgálat letöltése után, 1963-ban végleg Gyöngyösön letelepedett sportember. – A Jászberényi Vasas NB II-es csapatában, a jobb fedezet posztján futballoztam a legmagasabb szinten. Felejthetetlen csatákat vívtunk a BVSC, a VM Egyetértés, az MVSC, az Ózd, a Nyíregyháza, a Kecskeméti TE és hasonló, az 1950-es évek jeles másodosztályú együtteseivel. Szolnokra vonultam be katonának, de két hét múlva már Gyöngyösre helyeztek, és a Honvéd Zalka SE színeiben folytathattam a labdarúgást – beszéli el a Mátraaljára kerülése történetét Szonda.

A huszonkét hónapos szolgálat utáni leszerelést követően sem hagyta el a várost a középpályás, aki munka- és sportolási lehetőséget az Egyesült Izzó Gyöngyösi Gyárában talált.
– Számos helyről igazolt játékosokkal építettek fel egy jó NB III-as csapatot, ám viszonylag rövid idő alatt fel is számolták a sportot a gyár vezetői. Pedig, férfi kézilabdában is kitűnő gárdával rendelkeztünk. Számomra ezzel 1967-ben be is fejeződött a nagypályás labdarúgás. A jászberényi időszak jelentette nekem fociban a maximumot, a labdához azonban hetvenhez közeledve sem vagyok hűtlen – mondja hangjában némi büszkeséggel Szonda Mihály, aki a nagypálya után 2008-ig kispályázott.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szonda Mihálynak a spanyol foci jelent igazi élményt a tévében. Fotó: Belkovics Krisztián
[/caption]

A tavalyi évadzárón, mint a gyöngyösi mezőny legidősebb játékosát díjazták, nevét hallva a lélegzete is elállt a meglepetéstől. A figyelmesség feltétlen jó érzéssel töltötte el. A labdától való elszakadás azonban még mindig nem végleges. Megszokott baráti társaságban, teremben még változatlan szeretettel viszonyul a játékhoz. Most már valóban csak szórakozásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!