Sport

2009.10.14. 17:43

Bajnoki döntőbe vágyik a ZF-Eger női csapata

A Héraklész I. csapata elleni mérkőzéssel elkezdődik a 2009/2010-es bajnoki év a ZF-Eger női vízilabda együttese számára, amely az előző évi bronzérem után a bajnoki döntőbe vágyik.

Fenyves Balázs

A Bitskey-uszodában csütörtökön 12.30-kor kezdődő találkozón Marnitz Gábor és Vogel Gyula játékvezetők sípszavára indul a szezon, amely elé bizakodva tekint Kelemen Attila, az egriek edzője.
– Történtek változások a keretben, de összességében erősödtünk a tavalyi esztendőhöz képest – jelentette ki a ZF mestere. – Igazából nincs okom a panaszra, mert a felkészülésünk is jól sikerült. Már július 15-tel elkezdtük az edzéseket, ami biztosan pozitívan hat a csapatra. A két felkészülési torna alapján is mondhatom: jó csapatom lesz. Igaz akadtak nehézségeink, mivel a válogatottak csak szeptemberben tudtak bekapcsolódni a munkába, ezért részükről még lehet némi lemaradás.

A mezőny erőviszonyainak változása pozitívan hathat az egriek szereplésére. A Domino gyakorlatilag megszűnt, csak szülői és baráti támogatásoknak köszönhető, hogy Honvéd ELTE Polo néven folytathatja a szereplést a bajnokságban. Persze a csapat alaposan meggyengült. A bajnok Dunaújváros dominanciája várható idén is, bár a fővárosiak kiesésével új rivális kerestetik a fináléban, amely helyért az Eger és a Szentes is bejelentkezett. Ezt a rivalizálást jól bizonyítja a szegedi felkészülési tornán rendezett döntő összecsapás. Akkor minimális különbséggel jobbnak bizonyultak a csongrádiak úgy, hogy a ZF-nek nélkülöznie kellett válogatottjait.

A mieink közül Jancsó Patrícia és Kling Szandra a BVSC együtteséhez igazolt, míg az „ős-egrinek” számító Fekete Krisztina fővárosi tanulmányai miatt az ASI gárdájában folytatja. Érkezett az ausztrál ifjúsági válogatott Rachel Flint és a szintén korosztályos válogatott Czigány Dóra. További két tehetség, Kisbakonyi Blanka és Erdélyi Nikolett a helyi utánpótlásból került a nagycsapathoz.

Pócsi emlékezetes esztendőt remél

Az egriek juniorválogatott pólósa, Pócsi Bianka merész tervekkel várja a szezont.

– Biztosan kemény csatát vívunk a Szentessel, de döntőt akarunk játszani – jelentette ki a ZF centere. – Bár még nagyon az út elején járunk, és a válogatott miatt csak most lett komplett a csapat, de az új igazolásokkal erősödött az együttes. Rachel Flint és Czigány Dóra is jól beilleszkedtek, mindketten hasznos tagjai lesznek a keretnek. Jó lenne a Magyar Kupában is a fináléba jutni, bár ez a sorsoláson múlik. Reméljük, az idei emlékezetes éve lesz az egri női vízilabda sportnak.

– Megfelelően sikerült pótolni a távozókat, sőt talán még erősebbek is vagyunk, mint egy éve – folytatta Kelemen Attila. – A bajnokságban a négy közé kell jutnunk, de én nagyon szeretnék bajnoki döntőt játszani a lányokkal, amire reális esélyünk van. Ősszel még igazából a csapat összecsiszolódása lesz a célunk, ezzel is már a tavaszra készülve. Most, hogy kiegészültünk a válogatottjainkkal, sokkal gördülékenyebben folyik a munka. Ez a céljaink elérése érdekében nagyon fontos és pozitív tényező.

A ZF-Eger 2009/2010-es kerete

Kapusok: Serfőző Krisztina, Szabó Ivett. Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Balla Ágnes, Bene Kinga, Czigány Dóra, Jenes Janka, Miroslava Ziakova, Pócsi Bianka, Rachel Flint, Rudinszki Krisztina, Szeredi Krisztina, Vályi Fanni, Varga Renáta, Veréb Alexandra Kisbakonyi Blanka, Erdélyi Nikolett.

Távozott: Jancsó Patrícia, Kling Szandra (mindkettő BVSC), Fekete Krisztina (ASI).

Érkezett: Rachel Flint (Perth, ausztrál), Czigány Dóra (nem volt csapata), Kisbakonyi Blanka, Erdélyi Nikolett (mindkettő az utánpótlásból).

A ZF-Eger idei mérkőzései
OB I, 1. forduló: október 15., 12.30
ZF-Eger – Héraklész I. utánpótlás válogatott
OB I, 2. forduló: október 17., 17.00.
ZF-Eger – Universitas Szeged
OB I, 3. forduló: október 24., 10.00.
Újpest VSE – ZF-Eger
OB I, 4. forduló: október 31., 11.00.
ZF-Eger – Héraklész II. utánpótlás válogatott
OB I, 5. forduló: november 11., 18.30.
Dunaújvárosi Főiskola ELCO – ZF-Eger
OB I, 6. forduló: november 14., 16.30.
Hungerit-MetalCom-Szentesi VK – ZF-Eger
Magyar Kupa négyes döntő: november 21–22.
OB I, 7. forduló, november 28., 11.00.
ZF-Eger – BVSC-Zugló Diapolo
OB I, 8. forduló: december 5., 16.00.
Angyalföldi SI-DSE – ZF-Eger
OB I, 9. forduló: december 12., 17.00.
ZF-Eger – Honvéd ELTE POLO

– Biztosan kemény csatát vívunk a Szentessel, de döntőt akarunk játszani – jelentette ki a ZF centere. – Bár még nagyon az út elején járunk, és a válogatott miatt csak most lett komplett a csapat, de az új igazolásokkal erősödött az együttes. Rachel Flint és Czigány Dóra is jól beilleszkedtek, mindketten hasznos tagjai lesznek a keretnek. Jó lenne a Magyar Kupában is a fináléba jutni, bár ez a sorsoláson múlik. Reméljük, az idei emlékezetes éve lesz az egri női vízilabda sportnak. A ZF-Eger 2009/2010-es kerete Kapusok: Serfőző Krisztina, Szabó Ivett. Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Balla Ágnes, Bene Kinga, Czigány Dóra, Jenes Janka, Miroslava Ziakova, Pócsi Bianka, Rachel Flint, Rudinszki Krisztina, Szeredi Krisztina, Vályi Fanni, Varga Renáta, Veréb Alexandra Kisbakonyi Blanka, Erdélyi Nikolett.

Távozott: Jancsó Patrícia, Kling Szandra (mindkettő BVSC), Fekete Krisztina (ASI).

Érkezett: Rachel Flint (Perth, ausztrál), Czigány Dóra (nem volt csapata), Kisbakonyi Blanka, Erdélyi Nikolett (mindkettő az utánpótlásból). Kelemen Attila edző úgy véli, hogy megfelelően sikerült pótolni a távozókat, így talán még erősebbek is, mint egy éve. Fotó: Lénárt Márton -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!