Sport

2009.10.17. 19:59

Nagyon rossz hír: kifordult Szécsi Zoltán válla

Nem lehet teljes az öröme a ZF-Eger férfi vízilabda-csapatának a Szőnyi úton aratott bajnoki győzelem után, a háromszoros olimpiai bajnok kapus ugyanis megsérült a mérkőzésen.

HEOL

Az egri férfi pólósok a BVSC vendégeiként voltak hivatottak ma délután vízbe ugrani az OB I. második fordulójában. A jövő hétvégi Euroligára hangoló ZF-játékosok gólra törő játékkal rukkoltak ki az első negyedben, amit azonban nem követett hasonlóan jó folytatás. Az emberelőnyöket nem tudta kellően kihasználni a Gerendás-gárda, a sok hibával egyidejűleg pedig a házigazdák egyre inkább kezdtek lábra kapni. A fővárosiak sokat úsztak, nagyon összpontosítottak, míg a fonalat elveszítő hevesiek visszaestek.

A győzelem ezzel együtt is meg lett, azonban azért nagy árat fizetett Szécsi Zoltán, és vele együtt a csapat. A háromszoros olimpiai bajnok kapusnak ugyanis a második negyedben egy lövés hárításakor kifordult a bal válla. Azt egyelőre nem tudni, milyen súlyos a sérülés, ám az sem zárható ki, hogy hónapokra kidőlt a kiváló hálóőr.

Eredmény: BVSC – ZF-Eger 6–11 (2–5, 0–1, 3–3, 1–2)
Gd.: Biros 3, Varga II. Zs. 2, Binder, Bundschuh, Erdélyi, Feltham, Graham, Hegedüs 1–1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!