Sport

2009.10.28. 10:02

Simon Attila Egerben kapta életcélnak az edzőséget

Csank János példája vitte az edzői pályára, saját fiai pedig az ünnepelt U20-as vb-bronzérmes válogatott tagjai.

Fesztbaum Béla

Volt időszak, amikor az Eger Sportegyesület labdarúgó-csapatában két Simon vezetéknevű játékos szerepelt, jelenleg mindketten az edzői szakmát erősítik. Simon Antal a Cegléd NB II-es együttesét irányítja, Simon Attila pedig Szombathelyen, az utánpótlást nevelő Illés Akadémia szakmai igazgatója.

– A Salgótarjáni BTC-ben kezdtem futballozni, majd érettségi után tovább tanulva, Debrecenben az egyetemi csapat játékosa lettem – szól ezzel az 1970-es és ’80-as évek fordulójáról írásunk szereplője, Simon Attila. – Visszakerülve Tarjánba, a Síküveggyár együttesében folytattam a labdarúgást, a tényleges katonai szolgálat idején pedig a Honvéd Papp József SE-ben Miskolcon fociztam. Az NB I-es Eger SE-hez 1985 februárjában igazoltam, ahol Csank János személyében olyan edzőt ismerhettem meg, aki nagy hatással volt rám. Valójában Csank példája nyomán ébredt fel bennem a gondolat, hogy majdan én is edző legyek – mondja az egykori védekező középpályás.

Simon Attila két és fél évet töltött az NB I. és az NB II. között ingázó Eger SE-ben, általa szívesen emlegetett játékosok között, mégis kissé csalódottan tért vissza Nógrádba. Az Öblösüveggyár csapatában még játékosként kóstolta meg az edzőséget, aktív labdarúgó-pályafutásának sérülés vetett véget az SBTC-ben. Szakmai tevékenysége is a legendás salgótarjáni klubnál kezdődött. Először felnőtt csapat mellett ért el sikereket, de mint az MLSZ Nógrád megyei, majd észak-magyarországi instruktora, folyamatosan áttért utánpótlás vonalra. Még korosztályos válogatott mellett is dolgozhatott. Rendszeresen megfordult gyermek csapataival – benne három fiával – Egerben, az Umwelt és a Bosch-Rexroth tornákon.

– Személyes ismeretség révén hívtak 2007-ben Szombathelyre, ahol nagyon jól érzem magam idegenként is. Sok a munkám, alig győzöm, de igyekszem helytállni – szólt elégedetten sorsáról a pro-licences végzettségű szakember, akinek András és Ádám nevű ikrei az U20-as vb-bronzérmes válogatott tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!