Sport

2009.12.24. 08:41

Farkas Rudolf: élek, halok a futballért!

Rudi, Oszi, Laci és Márió. Farkasék futballistái és a család többi tagja karácsonykor tizenöten ülik körbe az ünnepi asztalt. A kompolti família azonban nemcsak a szeretet ünnepén összetartó. A pályán és az életben megtanulták: romaként „mínusz egyről” indulnak.

Bódi Csaba

Az utca utolsó házánál husky őrzi a portát, ám a vendéget barátságosan fogadja. A lakásban minden szem a hatalmas plazma képernyőt figyeli. Meccs van, és ez fontos. A Farkas családban meghatározó.

– Ez megy mindig, foci és foci, de már hozzászoktunk, nekünk így teljes az életünk – hangolja az érkezőt Ági, a háziasszony. A család fiatalabb női tagjai, Dzsenifer és az ifjabb Ágnes csatlakoznak édesanyjuk szavaihoz. Szerencsére akad másik tévé is a meleg színeket felvonultató, takaros otthonban, így félre lehet vonulni, ha valaki más akart nézni.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Farkaséknál mindig a futballisták voltak az előtérben. Márió (elöl, balról), Oszi, Rudi és Laci számára nagyon sokat jelent a labdarúgás FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]

Rudi két öccse, Oszi és Laci szintén a faluban laknak családjukkal, ők most csupán szívesen fogadott látogatók. A szószóló persze a família feje, Farkas Rudolf. A futballista. A középpályás megyeszerte ismert, de adott esetben, Borsodban sem „veszne el”. Harminc éve rúgja a labdát nagypályán, kispályán, felnőtt és öregfiúk csapatban, mi több, edzi a kompolti gyerekeket, továbbá játékvezetőként is ténykedik. A kijelentés nem túlzó: élete a futball. NB I-es magasságba mégsem jutott, mint cimborája, az FTC-ben is játszott Báder János.

– Jani fiatalabb tőlem másfél évvel, ezen és a szerencsén múlott, hogy nem kerültem élvonalbeli csapathoz – kesereg a múlton a 42 esztendős focista. – A tenki NB III-as csapatban futballoztam, amikor a Bicskei Bertalan vezette MTK-nál jártam próbajátékon. Hiába kaptam azonban biztatást Lőrincz Emiltől és Szekeres Tamástól, hiába mondták Fülöp Ferencék, hogy mindent tudok a labdával, nem igazoltak le, mondván:  túl alacsony vagyok.

FARKAS RUDOLF

1968-ban született és 12 éves kora óta futballozik. A legmagasabb osztályt az NB III. jelentette számára, a magyar cigány válogatott tagjaként viszont a nemzeti színekben is többször szerepelt.

Tucatnyi elismerést kapott gólkirályként és legjobb mezőnyjátékosként az Imola Bau és az Autósuli kispályás csapatának tagjaként. Fiatalabb öccse, László 1973-as, Oszkár pedig 1971-es születésű. Ahogy velük, úgy fiával, a 20 esztendős Márióval is futballozott egy csapatban. Felesége Ágnes, két lánya pedig Dzsenifer és Ágnes.

A méret gyerekként nem befolyásolta előremenetelét. Farkas Nándi bácsi útmutatásai alapján 15 évesen már a felnőttek között erősítette a Kompolti MEDOSZ megyei I-es gárdáját. Katonaként a Honvéd Gáspár SE színeiben nyert első osztályú bajnoki címet, majd az NB III-ban is játszott a hatvani alakulattal. A leszerelés után Füzesabony és – újabb megyei elsőséggel – Recsk következett. Az általa nagyra becsült Rozsnaki István irányította Ércbányászból a szintén sokra tartott Kaló Mihály vezette tenkiekhez vitt az útja, és szerepelt Hevesen is. A borsodi ingázás már a cigány válogatottbeli ismeretségnek volt köszönhető.

A roma válogatott meghatározó

– Mezei István hívta életre a roma csapatot, amelynek sok sikert megélt tagjaként Puskás Öcsi bácsi, Glázer Róbert, Puskás Lajos, Földesi Károly és Orlóczki Tibor is volt edzőm – sorolja a szakembereket. – Utóbbi szólt, hogy menjek Encsre, ahonnan fél év múltán Mádra igazoltam. Az volt, ám a szép időszak! A diósgyőri legenda, Oláh Ferenc olyan dolgokra tanított meg, amit 28 évesen aligha gondoltam, hogy bárki is megtehet. Öt szezont húztam le a mádiaknál, nagyon jó anyagi megbecsüléssel.

A bányász egyletet követően rövid időszakokra a mezőkövesdi, a besenyőtelki és a füzesabonyi klubot szolgálta, jelenleg pedig Egerszalókon próbál jó példával elöl járni a fiataloknak.

– Varga István hívó szavára mentem Szalókra. Ő az az ember, aki hasonlóan gondolkodik a labdarúgásról, mint én, ráadásul nagyon korrekt is.

Nem könnyű a játékos-edzők sorsa, de Ruditól – amikor trénerkedett is – a legmesszebb menőkig elfogadták társai a tanácsokat. A pályán belül persze minden más. Ott a keményebb szó olykor szinte kötelező. A meccs végén viszont a testvér az testvér, a barát az barát. Vitának, haragnak a Farkas családban egyébként sincs sokáig helye.

– Arra még nem akadt példa, hogy napokig ne szóljunk egymáshoz, kivéve, amikor én „osztom” őket a pályán – jelenti ki a családfő.

Szerénynek kell lenni akkor is, ha jól fut a szekér

A testvérek hallgatnak a korelnökre, akinek személye mindig garanciát jelent arra, hogy jó vásárt csinálnak ott, ahová Farkast igazolnak.

– Óriási megtiszteltetés, hogy a bátyámmal együtt futballozhattam – veti közbe, Laci az idősebb öccs. – Nekem csak indulnom kellett a szélen, Rudi pedig oda rúgta a labdát, ahová kellett. Több csapatban is játszottam vele, de olyan társam még nem akadt, aki tőle többet tudott volna a labdarúgásból.

Oszi számára is mindig előnyt jelentette bátyja személye. Meg is becsüli testvérét. Rudi fia, Márió viszont dacos ifjúként saját útját próbálja járni, mintsem korábbi csapattárs apja szavait megfogadná.

– Mindig mondom neki, hogy akkor is szerénynek kell lenni, amikor jobban megy a játék – ismétli a tanácsot az apa, amire Márió nem sok ügyet vet.

Dzsenifer és Ágnes a sportból pillanatnyilag beéri annyival, hogy édesapjuk és testvérük focizik, a feleség és édesanya Ági pedig maximálisan tudja: nekik a labdarúgás tisztességes úton szerzett megélhetést nyújt, és bizony ez nagy szó.  

Aki cigány, "mínusz egy pontról indul"

Nehezebb formálódnak azonban a szavak, amikor a kisebbségi kérdés kerül terítékre. Az életkörülményeket tekintve sok háztartás irigykedhetne Farkasékra, az önérzetről nem is beszélve.

– Arról nem tehetünk, hogy cigánynak születtünk – szólal meg némi csend után Rudi – A tisztességes romák próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és úgy élni, ahogy az a normáknak megfelel. Hogy ez nem mindenkinek sikerül? Erről nem mi tehetünk. Az viszont biztos, hogy bárhová is megy a magunk fajta, mínusz egy pontról indul. Mintha csak valami bélyeg lenne rajtunk. Ezt figyelembe véve valójában szerencsésnek vallhatom magam, ugyanis noha rengeteg csapatban megfordultam, mindig el tudtam magam fogadtatni.

Kompolton az általa vezényelt 9–10 és 13–14 évesekből álló csapatok is elfogadják edzőjüknek. A helyi önkormányzat, Zele Sándor és Besenyei András sokat segít neki a feltételek megteremtésében és a nevelésben. Játékvezetőként már más a helyzet. Azért vizsgázott le, mert szerette volna kipróbálni magát sípmesterként. Azóta rájött: nehéz a sípmesterek sorsa, így aztán bátran mondja, hogy „a futballt ezerszer jobban szeretem, mint a bíráskodást”.

Öregszem...

Az egészség szerepe mindig kulcsfontosságú egy sportoló életében, és nincs ezzel másként Rudi sem. Harmincnyolc éves koráig nem tudta mi a sérülés, azóta viszont nincs vissza út, elkezdett öregedni.

– Élek, halok a futballért! Borzasztó érzést jelentett, hogy az ősszel 15 meccsből csak hétszer segíthettem a szalóki csapatot. Az viszont erőt ad, hogy akár nagypályán, akár kispályán vagy az öregfiúk csapatban játszom, azt mondják, hogy az egyik legjobb én voltam. A dicséret mindig jól esik az embernek, de azt is megtanultam, az eredmények csak akkor jönnek, ha a sport iránt alázattal viseltetik az ember.

Mértéktartásnak szerencsére nincs híján a família. Ez jellemzi őket karácsonykor is. Szent este Rudiék szüleinél gyűlik össze a Farkas család, ahol az ajándékozást követően tizenöten ülik körbe az ünnepi asztalt. Esznek, isznak, beszélgetnek.  Szeretetről, türelemről, összetartásról. Csupa, csupa emberi dologról, ami roma és magyar számára egyet kell(ene) hogy jelentsen. Karácsony múltán is.

Tucatnyi elismerést kapott gólkirályként és legjobb mezőnyjátékosként az Imola Bau és az Autósuli kispályás csapatának tagjaként. Fiatalabb öccse, László 1973-as, Oszkár pedig 1971-es születésű. Ahogy velük, úgy fiával, a 20 esztendős Márióval is futballozott egy csapatban. Felesége Ágnes, két lánya pedig Dzsenifer és Ágnes.

Farkaséknál mindig a futballisták voltak az előtérben. Márió (elöl, balról), Oszi, Rudi és Laci számára nagyon sokat jelent a labdarúgás FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!