Hevesi István két pengőt fizetve tanult meg úszni

Az egri kötődésű olimpiai bajnok vízilabdázók legidősebb élő alakja a Budapesten lakó, nyolcvanadik évében járó Hevesi István. Tizenkét évesen fizetett két pengőt azért, hogy az ugyancsak legendás Bakó Jenő edzőnél megtanuljon úszni a Bárány-uszoda vizében, amit később – főleg, mert 1500 méteren versenyeztették – unalmasnak talált. Fegyelmezetlenség miatt ki is tiltották a létesítményből, ahová később pólózni lopakodott vissza.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Hevesi István (balra) úszóként három magyar bajnoki címet nyert, majd 1956-ban vízilabdázóként olimpiai aranyérmet szerzett Melbourne-ben. Fotó: Eger, az úszóváros c. könyv
[/caption]

– Jó csapatunk volt az 1940-es évek végén, az OB I-es dobogó harmadik fokára is felkapaszkodtunk egri színekben – emlékezik Hevesi István. – Játékomra felfigyelt az országos szakvezetés, először tizenhét évesen hívtak meg a válogatott edzésére. Elérve a katonaidőt, 1952-ben igazoltam a Bp. Honvédhoz. Pályafutásom szépen alakult, 73-szor lehettem tagja a magyar válogatottnak. Az 1952-es helsinki olimpiai bajnok csapatból ugyan éppen kimaradtam, de négy év múltán Melbourne-ben az én nyakamba is akasztottak aranyérmet – idézi legrangosabb eredményét az ötkarikás bajnok, aki 1960-ban a római játékokon bronzéremmel gazdagította relikviáinak gyűjteményét.
Előbbieken túl az egykori egri pólós tagja volt az 1954-ben és 1958-ban Európa-bajnok magyar csapatnak is. Visszavonulása után a Bp. Honvéd több szakosztályában dolgozott sportvezetőként. Hozzájárult kiváló sportolók neveléséhez, de leginkább a Tüzér utcai uszoda felépítésére büszke, amit szinte sajátjának tekint. Az uszodák világától soha nem szakadt el. Manapság sem otthon ülő nyugdíjas, hetente háromszor rendszeresen úszik. Egészségével semmi probléma, a nevekkel azonban néha gondban van. Szívesen beszél családjáról, fiáról és felnőtt unokájáról. Azt, hogy a centenárium kapcsán miként gondol Egerre, így foglalja össze.

– Kezdetben nagyon vágytam vissza oda, ahonnan a fővárosba kerültem, változást e tekintetben az 1956-ban történt nősülésem hozott. Az egri emlékek, a régi barátok, az iskolatársak ma is megjelennek képzeletemben. Most azért aggódom, mert egykori sporttársam, a Tatabányán élő Válent Gyula egészségi állapota nagyon megromlott, legyengült a szervezete. Eger sportját illetően nem értem, hogy miért nincsenek a városnak Kádas Gézához hasonló úszói. A vízilabda-utánpótlás neveléséhez gratulálok, a felnőttcsapattól azonban én már eddig is elvártam a bajnoki címet. Meggyőződésem, hogy a következő évben is nagy harc lesz az elsőségért, továbbra sem lesz könnyű dolga a ZF-Egernek – prognosztizálta Biros Péterék esélyeit Hevesi István. A megkeresést örömmel vette, aminek nyomán minden egri ismerősét szeretettel csókolja.

A TF-en ''63-ban szerzett vízilabda-edzői oklevelet

A Sportlexikon szerint Hevesi István 1945-től volt az Egri Barátság, 1948-tól az Egri Szakszervezetek, 1952-től pedig a Budapesti Honvéd sportolója. Úszásban (4x200-as gyorsváltó) háromszor nyert magyar bajnokságot, 1952-ben Balaton-távúszó egyéni és csapatbajnok volt. Vízilabdában ért el persze lényegesen több sikert, visszavonulása után edzői oklevelet is szerzett a Testnevelési Főiskolán. Személyiségére jellemző, hogy mobiltelefonjának számaiból egyértelműen kiolvasható születési és olimpiai győzelmének éve.

Hevesi István (balra) úszóként három magyar bajnoki címet nyert, majd 1956-ban vízilabdázóként olimpiai aranyérmet szerzett Melbourne-ben. Fotó: Eger, az úszóváros c. könyv -->