Sport

2010.11.17. 20:35

Kelemen helyett dr. Sike vezényli az egri lányokat

A női vízilabda OB I. kilencedik fordulójában csürtörtökön Csongrádba látogat a ZF-Eger csapata.

Fenyves Balázs

Fotó:

Hungerit-MetalCom Szentesi VK (3.) – ZF Eger (2.)
Szentes, csütörtök, 18.00. V.: Rubos K., Bors L.
Most következnek csak az igazi rangadók a megyeszékhelyi lányok számára. A sort a szentesi összecsapás nyitja, majd jövő szerdán a Szeged érkezik Egerbe, azt követően pedig a bajnok Dunaújvároshoz látogatnak Kelemen Attila edző tanítványai.

[caption id="" align="aligncenter" width="344"] Kelemen Attilát három mérkőzésre szóló eltiltással sújtották. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

– A szentesi mérkőzés még mindig a felkészülést szolgálja, ettől függetlenül természetesen nyerni szeretnénk – fogalmazott Bene Kinga, a ZF-Eger csapatkapitánya. – Úgy érzem, a múlt heti BVSC-től elszenvedett vereség ellenére jó formában vagyunk, ezért bármi előfordulhat Szentesen. Ahhoz persze hogy nyerjünk, minél több lehetőséget ki kell használni, mert nem szabad még egyszer egy 11/0-ás emberelőnyös mutatót produkálnunk.

Az egri gárdánál két hiányzó biztosan lesz. Kertes Anna betegség miatt kénytelen kihagyni a rangadót, míg Pardi Petra jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik. Ezen kívül a BVSC elleni találkozón piros lapot kapott Kelemen Attila edzőt a szövetség három bajnoki találkozóról eltiltotta a kispadtól. Helyette dr. Sike József lesz a megbízott tréner, aki minden bizonnyal arra készül, hogy győzelemre vezesse a ZF-et.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!