Sport

2011.05.07. 07:49

A döntős duett tartalékol

Az elmúlt évek során sok nagy Eger – Vasas csatát láthattak a sportág szerelmesei, és a Bitskey-uszodában sorra kerülő vasárnap esti ütközet is tartogat újdonságot.

Fenyves Balázs

Elsőként a ZF-Eger gárdája kvalifikálta magát a bajnoki fináléba, köszönhetően többek között annak, hogy már az alapszakaszt is fél utcahosszal nyerte az együttes. Az akkori hétpontos előnyt mára kilencre növelte a Gerendás György és Tóth Kálmán irányította legénység, így két körrel a playoff vége előtt nem nehéz kiszámolni, hogy az első helyen végeznek a hevesiek.

A Vasas ugyanakkor csak az elmúlt fordulóban biztosította be a helyét a döntőben. A mögöttünk álló három szezon finalistáinak mai randevúja csak előjátéka lesz a jövő szombaton rajtoló kétmeccses párharcnak. A Hírlap „Szecska-fricska” rovatában a háromszoros olimpiai bajnok hálóőr, Szécsi Zoltán a héten már kifejtette, hogy nem cserélne az edzőkkel. Nehéz egy ilyen mérkőzésre felkészíteni a csapatokat, mert nem biztos, hogy életük meccsét játsszák majd a felek.

Mindenesetre már csak a presztízs miatt sem tartalékolhatnak a játékosok, ugyanis az egri szurkolók ezúttal is győzelmet remélnek a kedvencektől. És ha már a drukkerek is szóba kerültek: az egri klubvezetés a rájátszás teljes időtartamára megállapított jegyárai változnak az esti ütközetre. A felnőttek ezek alapján 1000, míg a diákok és nyugdíjasok 600 forintért juthatnak be a Bitskey-uszodába.

Az uszodán kívül összetartanak a ZF pólósai

– Ismét Eger – Vasas rangadó, a várakozás ugyanakkor mégsem olyan, mint amilyet megszokhattunk.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy életünk meccsére készülünk – fogalmazott a tét nélküli összecsapásról Binder Szabolcs, a ZF 33 éves bekkje. – Persze, ettől függetlenül mindent megteszünk a győzelemért, de annyira nagyon nem motivál bennünket a találkozó.

– A Honvéd elleni győzelemmel biztossá vált a rájátszás első helye, ezért az utolsó két mérkőzés eredménye ebből a szempontból nem számít. Mégis hogyan készültek ezek a találkozókra?

– Kicsit fáradtak vagyunk, mert az elmúlt két hétben sokat edzettünk. Igazából már a döntőre készülünk, és nem biztos, hogy emiatt ma este leszünk a legjobb formában. Azonban nagy hiba lenne, ha elkezdenénk okoskodni, hogy milyen arcunkat mutassuk. A két együttes jól ismeri egymást, nem nagyon tudunk újat mutatni a másiknak.

– A csapat remekül teljesít, ami vélhetően az öltözői hangulatra is kihat.

– Valóban remek a hangulat, ami mindenképp feldobja a kedvünket. Az eredmények mellett annak is nagy szerepe van a jó atmoszféra megteremtésében, hogy az uszodán kívül is összetartunk. Nem egy alkalommal jöttünk sütöttünk közösen szalonnát, de kedden például többen is az eFeN-en jártunk a Quimby koncerten. Egyszóval, tényleg jó a hangulat és remélem, az is marad még legalább két hétig.

Az angyalföldiek látogatását követően szerdán, Szegeden zárul a rájátszás az Eger számára, ami gyakorlatilag az idei szezon utolsó feladata előtti főpróbának számít.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy életünk meccsére készülünk – fogalmazott a tét nélküli összecsapásról Binder Szabolcs, a ZF 33 éves bekkje. – Persze, ettől függetlenül mindent megteszünk a győzelemért, de annyira nagyon nem motivál bennünket a találkozó.

– A Honvéd elleni győzelemmel biztossá vált a rájátszás első helye, ezért az utolsó két mérkőzés eredménye ebből a szempontból nem számít. Mégis hogyan készültek ezek a találkozókra?

– Kicsit fáradtak vagyunk, mert az elmúlt két hétben sokat edzettünk. Igazából már a döntőre készülünk, és nem biztos, hogy emiatt ma este leszünk a legjobb formában. Azonban nagy hiba lenne, ha elkezdenénk okoskodni, hogy milyen arcunkat mutassuk. A két együttes jól ismeri egymást, nem nagyon tudunk újat mutatni a másiknak.

– A csapat remekül teljesít, ami vélhetően az öltözői hangulatra is kihat.

– Valóban remek a hangulat, ami mindenképp feldobja a kedvünket. Az eredmények mellett annak is nagy szerepe van a jó atmoszféra megteremtésében, hogy az uszodán kívül is összetartunk. Nem egy alkalommal jöttünk sütöttünk közösen szalonnát, de kedden például többen is az eFeN-en jártunk a Quimby koncerten. Egyszóval, tényleg jó a hangulat és remélem, az is marad még legalább két hétig. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!