Sport

2011.11.14. 17:55

Az Egri FC ex-trénere díjazza a játékos futballt

Kazincbarcikai ex-klubigazgatóként széles rálátással bír a labdarúgó NB II-es mezőnyre László István.

B. Cs.

Fotó:

Az Egri FC idei NB III-as bajnokcsapatánál szakmai főnökként tevékenykedett tréner manapság is szorgos látogatója a másodosztály mérkőzéseinek. Elsősorban persze az EFC találkozóinak, amelyek közül csupán a szolnoki szereplést nem látta. A 2–0-ás szegedi győzelem már örömmel töltötte el.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] László István: - Egyre inkább megmutatkozik a keret erőssége FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]

– Őszi legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat, ahol játszani akartak a futballisták, akik már az ellenfél térfelén próbáltak labdát szerezni – magyarázta László. – A rövid passzos támadásépítés talán jobban illik a kerethez, amelyből, ha mindenki egészséges, két NB II-es gárdára is futná.

A szakember úgy véli, Jámbor János főszponzor jóvoltából kiemelkedő háttér jellemzi az Egert, ahol Vancsa Miklós klubigazgató szinte csodát tett azzal, hogy az átigazolási időszak utolsó pillanataiban ilyen állományt sikerült kialakítani.

– Döcögős kezdés után egyre inkább megmutatkozik az együttes erőssége – folytatta a szakember. – Azt nem tudom, hogy Simon Antal milyen feladatokkal küldi pályára a játékosokat, ám az látszik, hogy Koós Gábor rengeteget tud hozzá tenni a támadásokhoz. Debrecenben és Mezőkövesden is esélyes a csapat, amely, ha hasonlóan jó teljesítményt nyújt, mint Szegeden, sok örömben lesz részük a szurkolóknak.

B. Cs. László István: - Egyre inkább megmutatkozik a keret erőssége FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!